Pete László Miklós versei

Szférák Zenéje – csillagszerenád; Betölt minden szerelmes éjszakát.   A vénülő Föld hallgatag egén Valahol mindig éled a Remény.   Amíg a Hold álom-ködöt kavar, Valahol mindig felcsendül a dal.   Szférák zenéje – csillagszerenád; Csendes, akár egy meghitt, jóbarát.   Dal-mágia; a Múlt fennen ragyog – És hallgatják a néma csillagok.   Dallam-varázsba rejtve… Tovább »

Áldott pillanatok Véget sose érnek; Egyedül miattuk Lehet szép az Élet.   Az áldott pillanat Csodás lelki béke; Fényben úszik létünk Minden szép emléke.   Érezzük, hogy van értelem, Szeretet, cél… Hogy minden ember egy Közös világban él.   Áldott pillanatban Felragyog a Lélek; Soha semmi el nem vész, Fontos az Élet.   Fény ragyog… Tovább »

Már ötvenegy jutott nekem, A kenyerem javát eszem.   Isten kegyelme: otthonom; Emlékeim cirógatom.   Feladat, munka Szerelem; Minden megadatott nekem.   Csodálatos Asszony, Lányok, Remek ifjú tanítványok.   Már ötvenegy jutott nekem, A henyélés nem kenyerem.   Költő vagyok, író vagyok; Ameddig csak élek: adok.... Tovább »

A Karácsony puha paplan; Felmelegít gondolatban.   Meghitt szoba, meleg bársony, Kiskarácsony, nagykarácsony.   A Karácsony bojtos párna; Isten legkegyesebb álma.   Integet a fenyő hegye, Ez most a világ közepe.   Csomagolópapírt tépek, Egyre nyílnak a remények.   A Karácsony meleg szoba, A Lélek örök otthona.   Kiskarácsony, nagykarácsony; Remény fészkel fenyőágon.   Bolyhos… Tovább »

Legyen az új esztendő Sokszorosan áldott; Tartsa meg jó egészségben A régi barátot.   Ne főzzön marhaságot Politika üstje, S ha főz, ne legyen nagy lángja, Szálljon el a füstje.   Adjon az új esztendő Békét és türelmet, Tartsa meg jó egészségben A régi szerelmet.   Legyen új esztendőben Otthon éjszakára, És a mindennapi ebéd… Tovább »

Ádventi estén, nehéz nap után Köd didereg a kopasz körtefán.   Eltöpreng párnáján az esti kétség; Fáradt a néma, rosszkedvű sötétség.   Valahol messze készül már egy új nap, A gondolatok fázva összebújnak.   Vezérelt vélemények torka krákog; Anyag-magasság buta varja károg.   A külvilág izgága, horgas csőre, Vadul csikorog a havas esőre.   Ádventi… Tovább »

Ötven felett kezdődik már Szeptember, Még napsugaras, mint a régi Nyár, Még csókra éled hajnalban az ember, De már ködösebb lesz a láthatár.   Fényét a Nap már bágyadtabban ontja, Felnőttebbek lettek a csemeték, Plasztikusabbá vált a Lélek gondja, S az évek sora szikrázó nyakék.   Régi vonásaink kiélesednek, Szeptember ránca a szemünk alatt, Az… Tovább »

Nagy csillag-arc, mint ráncos, vén kobold; Csendesen tépelődik fent a Hold; Billeg csálén az éj felleg-kalapja – Elbúcsúzik az életem egy napja.   Suttogja aggodalmas ráció, Hogy a jövő és múlt csak fikció; Egyedül csak a jelen a való, De jelen-ségben meg nem fogható.   Napom halálán alkonyi kereszt ül, Készül már, hogy az éjszakán… Tovább »

A kisebbik is felnőtt már, Pedig olyan hamvas, És kislányos ma még, Az Égen visszhangoznak a mesék; S az Idő résein keresztül Olykor Megsimogatjuk régi életünket.   (Megígértem, hogy nem lesz vers belőle; De tudd meg: Elvarázsolsz bármikor.)   Még szőke hajjal fogtam a Kezed, S a szép jövőért reszkető reményt Közömbös sziklafal takarta el,… Tovább »

Hullik a fűre a sárga levél, dagonyázik a szellő; Ősz derekán az idő szép, kegyes, ünnepies.   Nyájas öreg Nap néz le a szürke novemberi égből; Arcán bölcsesség, s vágyteli ősz mosolyog.   Része az évnek, a Létnek a késő ősz, meg a búcsú; Nem jön az inferno, most csak a tél közeleg.   Hibbant… Tovább »