Pete László Miklós versei

Sötét világban meghitt gyertyafény; Még élni akar bennünk a Remény…   Míg bennünk Ádvent önmagára lelhet, Addig teremthet Isten Jövőt, Lelket.   Amíg a Hit profánná nem silányul, Jelen és jövő minket el nem árul.   Ádventi csend – puha, akár a bársony, Valahol messze… Felsejlik Karácsony.... Tovább »

Hazajött a karácsonyfa, Sudár, mint az ifjúkor, S vékony, mint a Remény után araszoló Hosszú, Téli Libasor.   Világvége-hisztéria idején Sudár, kamasz karácsonyfát Dédelgetünk, Te meg én.   Szinte áttetszően vékony Halvány, Mint a cibere; Tavasszal kertünk földjébe Tör utat A gyökere.   Meghitt lélek – Nemes bársony; Egy hónap múlva karácsony.   Arról suttognak… Tovább »

Ádventi estén, nehéz nap után Köd didereg a kopasz körtefán.   Eltöpreng párnáján az esti kétség; Fáradt a néma, rosszkedvű sötétség.   Valahol messze készül már egy új nap, A gondolatok fázva összebújnak.   Vezérelt vélemények torka krákog; Anyag-magasság buta varja károg.   A külvilág izgága, horgas csőre, Vadul csikorog a havas esőre.   Ádventi… Tovább »

Decemberi partokon Hitet árul Tél rokon…   Élet-halál szirtfokon Billeg kis jövő-flakon…   A halál – vén masztodon Decemberi partokon.   Ateista lét-rokon Világvége zátonyon   Hit-görcsökben megtagad Lét-teremtő dolgokat   Középiskolás fokon Decemberi partokon…   Túl korokon, Partokon, Isten néz egy balkonon.   Ádvent jön hallgatagon Decemberi partokon…  ... Tovább »

Már leégett az első gyertyaszál, Már meghátrált a végzet A halál; A láthatár szélén már ott lebeg A szent sziget; A Idő csöndben, Halkan lépeget.   Áldd meg, Uram, a nincsteleneket, Áldj meg mindenkit, aki nem szeret.   Az ember-világ zörög, Csikorog; Pedig a Lét bársonyosan forog, A szív dobog; A horizont szélén a félénk… Tovább »

Ádvent csend-palástban jár, Kémény füstje égre száll.   Emlékezet látogat Régi, meghitt álmokat.   Tél-tűz hideg lánggal ég, Paplan mögé bújt az ég.   Ádvent csend-palástban jár, A Föld Megváltóra vár.... Tovább »

Egyre sötétebb estéket hoz a tél közeledte; Nyúlik az alkonyat és kurtább lesz a napunk.   Egyre kopárabb kertet láthat a tétova hajnal; Zörgő, száraz avar reccsen a lábam alatt.   Tél barlangja felé veszi lépteit újra az évünk; Egykor onnan jött, s ott megy a semmibe majd.   Tudjuk: tél jön, dermesztő hidegek közelednek;… Tovább »

Szürkén duzzog az ég, lustán heverésznek a felhők; Tétova, csendes eső bús képpel csepereg.   Fáradt esztendő támaszkodik újra a botra; Vénül a Lét, az Idő, még korosabb a világ.   Ádvent szürke egét elhagyta a fényteli vén Nap; Kurta a nappala, hát fel sem kel sohasem.   Kívülről halovány és szürke a hallgatag ádvent;… Tovább »

Ádvent van. Jóra várunk.   Borongós szürke köpenyben Sétál az éltes November, Vállán köd oszlopa; Dér kavarog, Mint hajdani Országutak Hajdani Pora.   Égi sóhaj, földi leltár, Ezerféle titkot feltár.   Égi moraj, földi vétek, Lelkünk bőrén vastag kéreg.   November csendes hidege Mesebeli ködös rege.   Ádvent van. Szépre vágyunk.   Mint szakállas, vén… Tovább »

Ádventet csak Isten ad; A Karácsony – ránk marad.   Számos Ádvent tovaszáll, Isten mindörökre vár.   Szépet látni, Jóra várni, Isten elé odaállni….   Örök Ádvent csak a Lét, Elspóroljuk – szanaszét.   Csak anyag, meg hatalom; Égig ér a kusza lom.   Ádvent, rés az anyag-rácson; Hátha egyszer lesz Karácsony…... Tovább »