Pete László Miklós versei

Múlttá simult már a Nyár Az emlékezetben, Ősz zsoldjában ragyog a Nap, Vén szeme se rebben. Csípős már a virradat, Sárgul a fa lombja, De barnára sül délután A szeptember combja. Odalett a Nyár kevély, Vad lelkesedése, Bár az Ősz az öregedést Még nem veszi észrre. Múlttá simult már a Nyár, Emlék-fallal födve, Elvonul a… Tovább »

Boldog titka a világnak Az emberi Élet, Gyógyszerként kapta valahol Fátum-irtás végett.   Hideg hörög, Fagy dübörög, Halmokban a hó; Mínusz húsz fok alatt talán Jéggé fagy a szó.   Boldog titka a világnak Lét és Szerelem; Egyik sem fogy és egyik sem Szűnik sohasem.   Cinikus szél sündörög, Dermesztő fagy hőbörög, Februárnak gyilkos fagya… Tovább »

A Lét maga a végtelen, A törvény és a rend; Benne az Isten lakozik, Idelent S odafent.   (Magánügyünk halni, félni; Súlyos felelősség: élni.)   A Lét az Idő tengerén Sodródó vén hajó, Az Élet benne az utas, S az Örökkévaló.   (Hiszünk vagy nem – ahogy tetszik; Ő helyettünk nem cselekszik.)   Hogy véletlen… Tovább »

Bíbor égen sápadt telihold, Nagyapámnak egy kabátja volt.   Anyám mindhalálig robotolt, Halvány felhő esőkönnyet ont.   Ruhámon halomban állt a folt, Bíbor égen sápadt telihold.   Bíbor égen sápadt telihold, A Tavasznak sok ünnepe volt.   Amikor még élő volt a holt, Ezüst égen felhő kóborolt.   Életre kelt ezer tűz-kobold, Amikor vidám Idő… Tovább »

Tegnap Szabtak, vágtak, varrtak; Kimetszettek Hátamból egy darabot, Most meg újra Itt vagyok.   Bő fél évig növekedett, Feketedett, Öregedett Egy dudor, Más néven őt úgy becézték: Jó indulatú Tumor.   Tavasszal lett, Nyáron nyaralt, Ősszel őszült, Viszketett; Folyton csak nőtt, Amíg végre Tegnap délben Odalett.   Egészségügy vizsgálgatta, Szurkálgatta, Tapogatta, Kivégzését halogatta Sokáig; Áprilistól… Tovább »

Én azokkal érzek, Akik jövőt vetnek, Akik számláktól és áraktól rettegnek, Akik korán kelnek, Csendesen szeretnek.   Munkába sietnek Zsúfolt buszon, gyalog; Akik jók, Szegények, Igazak, Magyarok.   Én azokkal érzek, Akik jóra lesnek, Esténként fáradtan az ágyukba esnek, Sokat dolgoznak, És keveset keresnek.   Akiknek a baj sok, S a szerencse balog; Akik jók,… Tovább »

Vénülő időben, Fásult napokon, A szférák zenéje Hervadt, monoton.   Hever az öreg Nap, Mint fagyott szeder, Sugaras orcáját Köd takarja el.   Fenn a fellegek mind Szürke fantomok, Születő Tavaszban Holt Tél imbolyog.   Vénülő időben, Fásult napokon, Jövő kopogtat a Zárt ablakokon.   Hallgat a Múlt, mint egy Fáradt idegen, Kocsmaasztal mellett Locsog… Tovább »

Leszáll a szürke est, Mindent szürkére fest; A szürkeségben elmosódik Mind, ami kerek, A világ didereg.   Mint lomha méla test, Ásít a szürke est; A lusta ködben Olvadozva Megmozdulni Rest.   Szürke idő pereg, És eső szemereg; Meghitt szobában Bújnak össze Boldog Emberek.   A szürke ég alatt Szürke Idő halad; De színt nyer… Tovább »

Idén húszéves a BÉT, Tömné országunk zsebét, De a kas Lyukas, És rendszerváltott Állambácsikánk Mamlasz Kamasz.   A tőzsde hangos pénzvásár, Bazár, Ahol Piac istennő Hű lovagra vár. Káprázatos nőszemély, Égig ér a vágya, Sosem marad üresen Az ágya.   Itt háziállatnak tűnik a pénz, Simítják, etetik, öltöztetik; És szolgálatra próbálják nevelni; Hogy ne akarjon… Tovább »

“- Mire való a tavasz délutánja?” Mondtad, és arcodon kacaj fakadt; És, nehogy nyolcvan éves magam bánja: A számítógép Egyedül maradt.   Az ablakból kíváncsi fény se látta, Őrt állt ott néhány dévaj, lombos ág; És boldog vagyok. Kiröhögne érte A számító és álszent Nagyvilág.  ... Tovább »