Pete László Miklós versei

Tavasztündér lenge fátyla Szétterül az égen, Mégis más ez a Kikelet, Mint a többi – régen. Szépet, jót, Tavaszt keresünk, Továbbélni vágyunk, Nem mi kellünk a sátánnak, Hanem a hiányunk. Pedig fénylik a Kikelet, Nyílnak a virágok, Isten mindig adna Jövőt, Ember, aki álnok… Tavasztündér lenge fátyla Minden korban mérték, Nem a kétség teremt Jövőt,… Tovább »

Isten nem dadog. A Lét gomolyog, Anyag nemléttel Kéz a kézben Köztünk andalog. Önjelölt próféták sora; Demagóg közhelyvacsora… Dolláristen centig áldja; A Haza – csak alku tárgya. Isten nem dadog, A Föld búsan forog, Reklámokra festett Jövőnk Máris nyomorog… Ha mindent a pénzre hagyunk, Magyarnak nem maradhatunk. Pedig csak maradni – kevés; A Nemzet: Önrendelkezés…. Tovább »

Ami szilárd volt: laza, Girhes a kor horpasza; Nagyvilágunk? Töredékek halmaza.   Allergiát rejt az ég, Szomorú a messzeség; Emberiség? Összesepert törmelék.   Rossz kultúra csikorog, Piac-robot vigyorog; A jövendő? Rongyokban. Gyomra korog. * Emberélet ritmusát Bamba lárma járja át Lét-folyamba Avantgárd-szennyet bocsát.   Ripacsszín-lila az ég, Egész világ: Törmelék.   Hull média-zagyvalék; Liberális csapadék…. Tovább »

Amíg élünk Akad munka, Nem süt a pénz a hasunkra.   Finomkodjon, ami kérges, Panaszkodjon, aki pénzes.   Vágyat, Létet napfény éltet; Amíg élünk, legyen Élet.   Amíg élünk, Élet legyen; Napfény csillogjon a hegyen.   Aki ember: Alkot, Nevel; Múltat Jövő felé terel.   Aki művész: Ember marad; Vissza nem vesz, Mindig csak Ad…. Tovább »

Valamit vissza kéne kapni, Valamit élni kéne hagyni…   Álmos, rossz zenék, Betondzsungelek, S a hétköznapok, mint a vert sereg, Sebzetten rohannak a múlt felé.   Valami végleg szétszakadt, Valami  régen elmaradt.   Valamit vissza kéne venni, Valamit helyre kéne tenni.   Bűzös kocsmákban fröccs az áldozat, Profanizálódott a kárhozat, És szorgalmas bürokrata a sátán…. Tovább »

Piknik az Életfa alatt; Örömre ok mindig akad.   Isten bennünk emberré lett; Közös jelenlét az Élet.   Árad a teremtő Erő: Múlt és Jelen együtt – Jövő.   Piknik az Életfa alatt, Nem nyavalyog, ami halad.   Sose csügged – zöldell a rét; Önmagát élteti a Lét.   Őszi tájra holdfény vetül; Isten soha… Tovább »

Ott feketéllik a török, Roppant, vad sokaság, Sok martalóc, meg janicsár, Beglerbégek, basák.   A szolgaság rossz tengere, Poshadt világverő, Kenetteljesen hirdeti: Jövőnk  a túlerő.   Vén, nyegle végzet küldte ránk A pusztító hadat, S egy szál kardomban itt velem A szabad akarat.   A parazita túlerő Ha most el nem szalad, Nem lesz igaz… Tovább »

Mázolt média-egek; Sok a kell, Mégis Lehet.   Vak erőszak csámborog, De a Föld Mégis forog.   Pénz-diktátor képzeleg Hallgatnak a vén egek.   Borús jövő-fellegek, Sok a kell, Mégis Lehet.   Magyar Múlt az égig ér; Arcunkra szárad a vér.   Kezünkben arany telér, Éhen veszni mit sem ér.   Vén Idő halkan pereg,… Tovább »

Csendben surran az Idő, Sorsok cseperednek, Gyors napok intenek búcsút Lusta fellegeknek.   Nyári beteljesedés A világra réved, Valahol most mérik le a Következő évet.   Szárnyra kapnak új Hitek, Égnek új Szerelmek; Bizakodó jövő-létek Jelenükre lelnek.   Csendben surran az idő, Helyben ül a végzet, Tömeges a statisztika, Egyedi az Élet.   Alaktalan a… Tovább »

A líra a Lélek otthona, Lelki honunk, Általa közös emberi világhoz Tartozhatunk.   Nem búfelejtő, savanyú leves, Isten adománya, Egyetemes.   Nem amulett, Nem kenőcsös flakon, Vigyáznunk kell rá – Nagyon.   Magán panaszra használni lehet, Csak Nem éri meg.   Ne arról szóljon az igazi nóta, Hogy nem nyaraltam születésem óta, Ez egyszerű, Csökött… Tovább »