Pete László Miklós versei

Esős tavasz, esős nyár, Ázik a gólyamadár. Nyárelő füle konyul, Hull az eső – egyre hull. Nyirkos, szürke áradat Áztatja az ágakat. Esős tavasz, esős nyár, A csüggedés – vén szamár. Elmúlik török, tatár, Mindig felszárad a sár. Az ördög ugart kapál, Csak epizód a halál. Esős tavasz, esős nyár, Buta végzet kiabál. Tőke hozta… Tovább »

  Adjon az Úristen Szerencsés jó évet; Jókedvet, Bőséget, Végre békességet; Adjon az Úristen fényes tisztességet; Az Emberiségnek lelki fényességet!   Napról napra Hétről hétre, Mint a bárány meleg vére, Hullik, fogy A Lélek léte, Ha megélne, Jót remélne, Hogyha reménykedne végre, Hágna a Lét lépcsejére, Új örömre, Újabb Létre.   Adjon az Úristen Boldog… Tovább »

Az életnek ritka kincse,Idő kell hozzá, s szerencse. Jó fekhely, takaró, párna –Az Élet legjobb barátja. Halál-atmoszférát kerget,Élni és tenni pihentet.  Oszlik kétségbeesés-dér,Az optimizmus visszatér. Isten szava másképp jön át,A friss szem friss világot lát. Pihenés,Szabad akarat,És az ember – ember marad.... Tovább »

Kis Rékám, Gördülnek a fránya számok, Az Idő, Mint a mérgezett egér, Rohan… A Múlt lassanként Föléd tornyosul; Felnőttél – Visszavonhatatlanul… Az Idő, s a Lét A legnagyobb talány; Te Harmincéves Apró Pici Lány… A kor nem érdem, Mindössze – állapot; Csak fényképek tükrében Láthatod. Érett fejjel Egy túlérett világban; Harmincévesen Harminc forró Nyárban; Aludj… Tovább »

A Nyárelő bajsza kajsza, Vizsgahajsza, Munkahajsza… Rikácsol vén hajsza-szamár, S – kihúzva alólunk a Nyár. A pótolhatatlan percek Fakó lángja égig serceg. A Nyárelő szeme fakó, Állandósult a riadó. Szédelgő Nap őrült heve Izzaszt napokat – semmibe. Ahogy az ifjú Nyár épül, Göthös tanév – ide vénül. A Nyárelő bajsza konyul, Múlik – állíthatatlanul.... Tovább »

Nyár vizei felé tartunk, A vén kormány csikorog, Nap fényében már messziről Láthatók a zátonyok. Nyár-varázslat ült az égre, Megérkezett a meleg, Vidám kulisszái mögött A Múltak könnye pereg. Álom-börtönök kinyílnak, Csók-fantázia virul, Ha simogatjuk a Reményt, Tán Jövővé alakul. Nyár vizei felé tartunk, Szent Vágyak szíve dobog, Szabadság-anaforákra Élednek a hajnalok. Újjászületik az Élet,… Tovább »

Ifjú Tavasz, Vénülő Idő; Méltóságos jókedvünk A végzet-temető. Eső után Ténfereg a szél; A hagyomány semmiféle Jövőtől se fél… Szent Kikelet, Vidámságlepel, Hajnali madárünnepben Jövő énekel. Ifjú Tavasz, Vénülő Idő; Tavasszal minden végzetnek Szamárfüle nő.  ... Tovább »

Tavasz van – most kéne látni… Látni kéne, Látni, Látni… Május örömtánca lebben; Isten van a Kikeletben. Zablát tesz idő szájára, Létet ad a tarisznyába. Tavasz van – most kéne látni… Látni kéne, Látni, Látni… Látni, Lét szívéhez férni; Látni kéne végre – Élni… Élet helyett van – kapkodás, Sivár gazdaság-porolás… Tavasz van – most… Tovább »

Talpra esik a világ,Bárhogy’ hajigáljuk,De nem billen felénk, ha aSült galambot várjuk. Hosszú távon sohasemVaksi a szerencse,Kevesebbet nyom a profit,Mint egy kis tál lencse. Luxus az elrendelés,Mint húson a prézli;A végzet-pitbullt az emberÖnmaga tenyészti. Talpra esik a világAtlantisz után is,Isten sose könyörtelen,Nem is joviális.... Tovább »

Duna-völgyi szent Tavaszban Harsog a virágsereg, Múltnak ágyán elszunnyadnak A kopott évezredek. Kárpátok karéja mögött Kikelet ágya kemény, Hétköznapi mosolyokban Nevelkedik a Remény. Vidám tavasz-lobbanásban Érlelődik a Derű; Egyszer mégiscsak elmúlik Minden, ami keserű. Duna-völgyi szent Tavaszban Sír az Élet hangosan; Csak rajtunk áll, hogy ezúttal Miféle Jövő fogan. Magyar, szlovák, szerb remények Nyílnak bátortalanul,… Tovább »