Pete László Miklós versei

Ötven éve alku nélkül; Nem befektetés – megtérül.   Lányaim már felnőtt fővel, Tele tervekkel, jövővel.   A házam is szépen vénül; Csak szerényen. Alku nélkül.   Túlkoros büszkeségemet Halálomig nevelem; Hajnalonként Továbbra is felébreszt A Szerelem.   Nem járok hintón a gangra; Nem vágyom címre, se rangra.   Korosztályomat leírta Mindenféle dollár-birka.   Hiszek… Tovább »

Régi nyelvvel, ősi hittel Magunkra hagyott az Isten.   Tőke-szlogen sírba untat; Mégse hagyjuk el magunkat.   Tudjuk már, hogy sötét bugyor Néhány rossz fogpasztavigyor.   Lusta világ tüskebokra; Süllyed a Múlt fokról fokra.   Régi nyelvvel, ősi hittel, Itt tart bennünket az Isten.   A haláltól nincs mit félni, Nagyobb teher hosszan  – élni…. Tovább »

Még mindig elfojtja a friss erőt, Még mindig mérgezi a levegőt.   Amputált történelmünk csikorog, S az ördög most is egyre Vigyorog.   Trianon-ördög a lelkünkkel játszik, Nem ellenség, aki annak látszik; Gyűlölet-boly mérges raja Hentereg – S a fő gonosz A békebíró jelmezében Tetszeleg.   Céltalanság, Megszorítás Uzsora; Trianon mai vigyora.   Hadd uszuljunk… Tovább »

A jó vers talán kocsonyás és Amorf szöveg-massza, És az Olvasó dolga lesz, Hogy Lélekké dagassza?   A jó vers tán nyögve-mekegve Csámpázik a tóra, S a kecskefejés feladata Vár az Olvasóra?   A jó vers tán műnyelvű lélek Borzas mű-szakálla, S játszadozva mű-utalgat Műanyag halálra?   A jó vers tán nem Léleknek szánt Önfeledt… Tovább »

Közönséges hegyek Élhetnek soká; Nem nagyon van nekik honnan, S főleg nincs: hová.   Viharban és időben Dombbá öregszenek, S a végtelen halállal Egy ágyba fekszenek.   Síksággá nyűvik őket Kopár hétköznapok; És hosszan lépked rajtuk A lusta Sors: gyalog.   Közönséges hegyek Élhetnek soká; Nem nagyon van nekik honnan, S főleg nincs: hová.  … Tovább »

Ezer virággal virul a Lét, Mint Isten Színes szeszélye; A május az Élet Nagy seregszemléje.   Amíg május visszajő, Lehet humánus jövő.   A remény, a csodatétel Ilyenkor alkalmi vétel.   Satnya, száraz profit-világ; Frissen tombol a sok virág.   Emberiségünk száz év múlva Békén élni fog; Jócskán kiegészülnek Az emberi jogok.   Lesz költészet… Tovább »

Komorodik a világ, Halál lépte dobban, Szorongató nyomorúság Terjed egyre jobban.   Fancsalodik a derű, Gagyi szennye terjed; Megtorpanó optimizmus Cinikusra erjed.   Savanyodik a humor, Zaj öli a csendet, Bürokratikus látszatok Pótolják a Rendet.   Komorodik a világ, Elhervad a rózsa, Élettelen pénz-kolosszus Az Élet adósa.   Zsugorodik a jövő, Fekete a zöldség, Életre… Tovább »

Ugyanannyian Ugyanannyi ellen…   Két nemzeti hős, Egy spanyol, Egy magyar; S körülöttük halálzivatar…   Itt is ott is Maroknyi vakmerő; És odaát Lidérces túlerő…   Itt végváriak: horvátok, magyarok; Amott pedig spanyol kalandorok…   Ugyanannyian – Ugyanannyi ellen…   Zrínyi és Cortés, Fáradtság, babér, Mindkettő karizmatikus vezér…   Egyik díszkardot ölt, meg drága mentét,… Tovább »

Dalaink tárgya legyen: Lét, Igazság, Szerelem.   Ritmus a Lét, Ragyogás, Metrum a szívdobogás.   Ritmusban épül a Rend; Isten is versben teremt.   Rímcsengettyű zenéje Hajnalt hozhat az éjre.   Csupán metrummal terem Lét, Igazság, Szerelem.   Metrum nélkül más se jár, Mint a vénülő Halál.   Osztogat dohos, zöld kekszet, S még dohosabb… Tovább »

Vén konzekvens február – Vér vízzé nem válik – Konzervatív büszke gőggel Tart ki mindhalálig.   Hogyha tél van: Tél legyen! Fehér hó szakadjon, Rossz nyelvek minden rossz szava Az ajkukra fagyjon.   Ha olvadás: olvadjon! Hó-hegy összeessen, Rideg fehér hercegnőre Napsütés nevessen.   Hogyha Élet: éljen is Vakmerő színekkel, Sose mellébeszéléssel, Pasztell-posztmodernnel.   Hogyha… Tovább »