Pete László Miklós versei

Hétköznapi vágyak Tornyos palotája, Már negyven éve sem Öltözött cifrába.   Az Idő gyalulta, Koptatták az évek, Régen semmivé lett Rajta minden kéreg.   Nem kerül rá többé Semmi drága festék, Nem szépíti más, csak A hazai esték.   Hétköznapi vágyak Tornyos palotája Ifjúság rózsaszín Útjait nem járja.   Erős alapja van: Család és Szerelem;… Tovább »

Nem látható, Nem hallható, Nem tapintható; Mégis érzem, Amikor rám gondolsz, Anikó.   Csak a felszín, Vékony hártya Léten az anyag; Másutt vannak Az igazi Erővonalak.   Hogyha valamelyik Lányunk Elindul haza, Órákig Várja kapunkban Mind a két kutya.   A szkeptikusok szerint A megérzés – mese; Mégsem tévesztik el a Kis Gazdit Sohase.  … Tovább »

Ezer virággal virul a Lét, Mint Isten Színes szeszélye; A május az Élet Nagy seregszemléje.   Amíg május visszajő, Lehet humánus jövő.   A remény, a csodatétel Ilyenkor alkalmi vétel.   Satnya, száraz profit-világ; Frissen tombol a sok virág.   Emberiségünk száz év múlva Békén élni fog; Jócskán kiegészülnek Az emberi jogok.   Lesz költészet… Tovább »

Sötét égben Hold vacog, Fényes éjben hó ragyog, Hallgatagon tivornyáznak A fagyok.   Jeges, sűrű február, Fagy kopog a kapunál, Mikor jön el az olvadás És a sár?   Végre itthon a Gyerek, Körülvesz a jó meleg, Kicsi kályhánk duruzsolva Enyeleg.   Sötét égben Hold vacog, Fényes éjben hó ragyog, Házunk körül fáradt jövő Csavarog…. Tovább »

Ha dallamot dúdol a szél, Megint remény fakad, És elpirul a szürke ég, A mindig hallgatag.   Ha múlt szerelmek énekét Zengi a vén Idő, Tán színre lép a semmiből Az öreg Békítő.   Ha Gyermekem zenéje szól, Ülök és hallgatok, S a meghatott Mindenségben Tán el is olvadok.   Ha itthon kályha duruzsol, Elönt… Tovább »

Szürkén duzzog az ég, lustán heverésznek a felhők; Tétova, csendes eső bús képpel csepereg.   Fáradt esztendő támaszkodik újra a botra; Vénül a Lét, az Idő, még korosabb a világ.   Ádvent szürke egét elhagyta a fényteli vén Nap; Kurta a nappala, hát fel sem kel sohasem.   Kívülről halovány és szürke a hallgatag ádvent;… Tovább »

A kisebbik is felnőtt már, Pedig olyan hamvas, És kislányos ma még, Az Égen visszhangoznak a mesék; S az Idő résein keresztül Olykor Megsimogatjuk régi életünket.   (Megígértem, hogy nem lesz vers belőle; De tudd meg: Elvarázsolsz bármikor.)   Még szőke hajjal fogtam a Kezed, S a szép jövőért reszkető reményt Közömbös sziklafal takarta el,… Tovább »

Hullik a fűre a sárga levél, dagonyázik a szellő; Ősz derekán az idő szép, kegyes, ünnepies.   Nyájas öreg Nap néz le a szürke novemberi égből; Arcán bölcsesség, s vágyteli ősz mosolyog.   Része az évnek, a Létnek a késő ősz, meg a búcsú; Nem jön az inferno, most csak a tél közeleg.   Hibbant… Tovább »

Érik a mézédes szőlő, és hullik a körte; Kedvünket keresik bársonyos őszi napok.   Lágyan zsong körülöttünk álmatag őszi verőfény; Estefelé didereg, reszket az alkonyi táj.   Szépséges kora őszi napon kacarászik a szellő; Mint álmok szigetén: bőség, béke, derű.   Szép adományok bő sorait kínálta az élet; Két felnőtt gyermek; édes, jó Feleség.  … Tovább »

Gombolyodik, Tekeredik… Múlt-manócskák Hordják-viszik.   Gyorsan szaladnak a napok; Lassan ötvenéves vagyok…   Egyik fele Másik fele Irigy Idő Gyorsul vele.   Meredek az Élet halma, Ránc csak a Halál hatalma…   Gombolyodik, Csavarodik; Sors a Léttel Tusakodik.   A Gombolyag a Homályból gurult; Nincs Jövő, Ha semmibe hullt A Múlt.   Vékony szála Csúszik… Tovább »