Pete László Miklós versei

Vízöntő van, s február, Hona ősi Oknak; Hideg szélben friss remények Hitek kavarognak.   Csordul már a vízsugár, Fut előre, hátra, Boldog, aki általa az Igaz utat látja.   Elcsüggesztő nemhitek Tótágasra állnak, Járatlan utak tárulnak Magyarnak, világnak.   Vízöntő van, s február, Fordul az ég alja, Új dalok szólalhatnak meg Annak, aki hallja.  … Tovább »

Anyag szárnyán, Idők árnyán Elfáradt a Hold; Mert egyre tétovább a van, S mind fényesebb A volt.   Kvázi-örök Csillagködök, Közt a lét rideg; Az anyag szellős takaró, S a végzet Jéghideg.   Mint vén kobold, Fáradt a Hold, Az üstöke deres; Ütött-kopott Idő-buszon Ülőhelyet keres.   A Nyár Silány, S alváshiány Borzolja üstökét; Kelletlenül Enged utat… Tovább »

Bágyadt égen táncol a Nap, Február; Nagyon messze még a nyár.   Hajnalonta függ az égen Szürke köd; Ég-anyó pulóvert köt.   Délben a szél felhők felett Lovagol; A tél lassan csomagol.   Ház tövében kinyílt három Hóvirág; Fejlődik még a világ.   Latyakos a Föld orcája, Február; Némán alszik a határ.   Vízöntőbe lép… Tovább »

Mindkét kancsó vize tiszta; Száll az Idő – oda, vissza…   Jótékony vízsugár csordul; Világ sorsa jobbra fordul.   Vízöntő az Idő őre; Visszamegyünk – vagy előre.   Múltba fulladt régi jövő; Rejti a végtelen Idő…   Ha rossz jövőre találunk, Hamarabb lesz múlttá nálunk…   Ha jövőre nem találunk, Magunk is rossz múlttá válunk…. Tovább »

Gombolyodik, Tekeredik… Múlt-manócskák Hordják-viszik.   Gyorsan szaladnak a napok; Lassan ötvenéves vagyok…   Egyik fele Másik fele Irigy Idő Gyorsul vele.   Meredek az Élet halma, Ránc csak a Halál hatalma…   Gombolyodik, Csavarodik; Sors a Léttel Tusakodik.   A Gombolyag a Homályból gurult; Nincs Jövő, Ha semmibe hullt A Múlt.   Vékony szála Csúszik… Tovább »

Fonnyadt őszi napsütésben Vén Idő henyél, Próbál nem gondolni rá, hogy Közeleg a Tél.   Aki közönyt vacsorázik, Mindenhol megél, Vén idő kopott vállára Hull a falevél.   Ősz hangszere rezignáltan Búsan hegedül, Hallgat a Menny. Fogy az Élet Rendületlenül.   Fonnyadt őszi napsütésben Zörög az avar, Pénz-fondorkodás miatt van Mind nagyobb zavar.   Fagyos… Tovább »

Usurpator Február A Május helyébe áll.   Tavaszt, pompát eljegel, A Vízöntőt hozza el.   Vízöntő parancsszava: Dönteni kell valaha.   Usurpator Február Úgy véli, várhat a Nyár.   Ha Vízöntő trónra ül, Nincs a remény egyedül.   Előre, vagy hátra néz, Ami rész volt, most – egész.   Usurpator Február A közönnyel perbe száll…. Tovább »

“Potomság!” – mondta egykoron Petőfi Midőn a híd korlátjánál megállt, Nem félte, s nem becsülte a halált, S a rossz fapadozat Sírva nyögött fel a talpa alatt.   “Világba vetve” – Heidegger szerint, Semmi okán a Mindenségbe fűzve, Egy holt isten tekintetétől űzve, S a céltalan világ Csendben tűri a lélek nyomorát.   “Szegény Yorick!”… Tovább »

Nem adott a világnak több esélyt… Talán igaza volt, Talán mégsem; Nem tudja meg soha. Immár az örök közöny rá borult, És ott benne a nagyvilág Kimúlt.   A mai világ ezt érdemli-e? Talán valóban ezt, Talán mégsem; Nem tudja meg soha, Mert a szabadság már nem más, csupán, Mint cukorsmink egy rossz, kiélt Pofán…. Tovább »

Leskelődő február; Nagyon távol van a Nyár.   Tavalyi Nyár? Idei? Ezt is, azt is köd fedi.   Talán volt vagy lesz a Nyár, Volt, s lesz között: Február.   Leskelődő Február, Szkepszistől ég a határ.   A tél hóra, jégre vár, Duzzogva hallgat a sár.   Halvány minden buborék, Hallgatag a szürke Ég.  … Tovább »