Pete László Miklós versei

  Covid-verte hétköznapok Szájmaszkos hada vánszorog.   Szezonja van sóhajoknak, Vakcinákat csócsálgatnak.   Ki lelkes, Ki ironizál, Az ostoba meg – kritizál.   Karanténban a Tegnapok; Covid-verte hétköznapok.  ... Tovább »

  Az égbe lőtte silány munkabér,Bár hórihorgas, égig mégse ér.Profán oltár,Kopár. Füstös, kifosztott, véres égre néz,És nemhitével ördögöt idéz. Magányosan tátong a véres ég,E mennyben Isten nincs, csak nyereség;Kapdos profitLufit. Holt lábakon támaszkodik a hegyre,Hogy mindent elveszítve nyerjen egyre. Nemtudás fájaSivárFavár;Haszonemberek javára áll;Leválthatja-e Istent isVajonA csupasz majom? Csak ember evezhet egy sóhajon,Istenre sosem lel csupasz… Tovább »

  Isten sosem kételkedik, Bár ablakát esők verik.   Nemhitek nyegle serege Isten falát nem veszi be.   Pállott ateizmus szakad; Áztatja az elmúltakat.   Isten sosem kételkedik,  Bár derekát szelek verik.   Pesszimizmus-entrópiák Anyag haláltáncát járják.   Abortált jövő-képzetek Fájdalma égen tekereg.   Vak ész abortuszra tanít; Maszkok mögött szorong a Hit.   Pénz… Tovább »

  Márciusi hideg eső; Sosem “az elit” az első.   Magából hiába okád Unalmas bolondériát,   A Létet más viszi tovább: Alant a sok ezer Család.   Így volt mindig, Így volt régen, Soha nem is lesz másképpen.   A legtöbb “modern gondolat” Jövő-távlatot nem mutat.   Isten bóvlira nem vevő; Márciusi hideg eső.  ... Tovább »

  Történelem lomtárában Nyakig ér a por, Minden lejárt doktrína ott Lapul valahol.   Történelem lomtárába Nem tűz be a Nap, Mérges eszmék rozsdás foga Egymásba harap.   Történelem lomtárában Isten sose jár, Vörös csillag gusztustalan Szivárványra vár.  ... Tovább »

  Fagyos, névleges Tavaszban Szél rohangál szakadatlan.   Tél és Tavasz ömlik egybe, Folyton változik a mezsgye.   Köd távoli hegygerincen; Ideiglenes lett minden.   Bomló értékrendek mentén Filozófia-karantén.   Fekete kéz vén kilincsen; Tanácstalan most az Isten.   Végzet vén tenyere csattan Fagyos, névleges Tavaszban.  ... Tovább »

  A mai tragikum-madár Vén szürke fellegekben jár.   Horgas csőrrel onnan kémlel, Hátha bajt, vért, szennyet észlel.   Midőn nyomor szagát érzi, Indul a sebeket tépni.   A mai tragikum-madár A végzet vállaira száll.   Ahol jobban fáj, oda mar, Segíteni nem is akar.   Érzelgőssége csak jelmez, Nem szán, de nem is kegyelmez…. Tovább »

  Galaktikus éjszakában Ezer csillag – egymagában.   Sok kis fénylő anyag-magány; Apró fény mögött – nagy talány…   De a végtelen űr csendje Mégsem a világ Nagy Rendje.   Vén szomorkás entrópia Borul a Lét titkaira.   A Válasz tán sose jön el; Isten szkafandert nem visel.   Apró Fény örökbe fogad Hatalmas távolságokat…. Tovább »

  Februári latyak-özön; Isten előre nem köszönöm.   Előbb a Munka, A Jelen; Jövendő csak abból terem.   Köldöknéző profán agyak; Nem teremt lelket a latyak.   Doktrína ül lapos kövön; Februári latyak-özön.... Tovább »

  Fáradt Vízöntő-éjszakán Isten játszik vén citerán.   Panaszos ősi dallamok Hangja az esőbe csorog.   Ismét zárt körben a világ, Szaporodnak a pocsolyák.   Fáradt Vízöntő-éjszakán Isten töpreng a Lét fokán.   Ép-e a Teremtés húrja, Vagy kezdődjön minden újra?   Vén ráncok Isten homlokán; Fáradt Vízöntő-éjszakán.... Tovább »