Pete László Miklós versei

Ötven felett minden Élet Októberbe fordul, Jövő-hitek csendesednek, S halál gyomra kordul.   Sajognak az eresztékek Odafent az égen, Nem oly virgonc már a vén Nap, Mint valaha régen.   Viszont talán ezerszer is Több és jobb a munka, Ötven felett a lustaság Nem üt a hasunkra.   Az örök Szerelem tüze Eljut minden szóba,… Tovább »

Egy vége a száz szónak: Alig több, mint egy hónap.   Pislog az ég; azt hiszem, Kenyerem javát eszem.   Ködben halvány csillagok; Ötven felé ballagok.   Úgy néz a vén Hold le rám, Mint cinikus veterán.   Gyertyám egyre égetem Keresztül az éveken.   Ködben fáklya imbolyog, Ne féljetek, még vagyok.   Globalizáló rokon… Tovább »

Egyszer régen, Attikában Főtt a nép az adósságban; A kamatok embert ettek, Rabszolgaságba vetettek.   Nehéz idő, Nehéz idő; Mit is tehet egy Békítő?   Rossz jelen indulat-árja A vérfürdő-jövőt várja, Vadul villognak a szemek, Ezer oszlop beleremeg.   Kardot köszörülő Idő… Mit tehet itt egy Békítő?   Vén hitelek rossz fullánkja Életerő lelkét rágja,… Tovább »

Érik a mézédes szőlő, és hullik a körte; Kedvünket keresik bársonyos őszi napok.   Lágyan zsong körülöttünk álmatag őszi verőfény; Estefelé didereg, reszket az alkonyi táj.   Szépséges kora őszi napon kacarászik a szellő; Mint álmok szigetén: bőség, béke, derű.   Szép adományok bő sorait kínálta az élet; Két felnőtt gyermek; édes, jó Feleség.  … Tovább »

Rongy, bárgyú statisztika méri az emberi létet, Hogy kinek ennyije van, annak az élete jobb.   Mintha csupán egyedül tárgyaknak a birtoka mérné Isten rejtélyét; emberi létünket.   Életszínvonalat nem mér, csak a pénzbeli mérce; Milliomos van fent, minden más meg alul.   Nincs mit ezen keseregni: a pénz a világ puha héja; Emberi Lét… Tovább »

Miniszter lett, amikor más futott, Haza Bölcse volt; Börtönbe jutott.   Bölcsesség, Szerénység, Hit és Alázat; S elnyelte a sivár huszadik század.   Pár mondatát fenn  szajkózzák ma fennen, Hogy a többit meghallani se kelljen.   De ha szeretnénk még jövőt, hazát, Jól meg kell jegyeznünk minden szavát.... Tovább »

Vén Idő rajzolta át Hajdani szép mosolyát.   Apa volt és katona, Nem győzhették le soha.   István rokona elkezdte, Ő volt, aki befejezte.   Életre kel, hogyha kell, Ő sohasem adja fel.   Legendákban lovagol, Szeret minket valahol.   Álmainkra figyelmez ő, Drága, örök védelmező.   Magyar dalok örök éke, Lovagoknak példaképe.   Volt,… Tovább »

A könyvtárban robotolt, Füle belső hangra volt, Megértette: Bölcsességre A belső idő tanít; Megírta, Örökül hagyta Sziriat oszlopai-t.   Szekértáborba nem állt, Inkább a Mecsekbe járt.   A végzetet sose hitte, A Sorsunk-at szerkesztette.   Nevére dogma csikorog, Átkozzák a szkeptikusok Ócska dühvel, habzó szájjal, Mert a műve ma is szárnyal.   Az Elveszett paradicsom Pihen távoli grádicson, Várkonyi tudta a… Tovább »

Mint csupasz hegygerinc a fenyőfákra, Vágyunk az égi szent harmóniára; Nem luxuscikk,  mint méregdrága kelme, Jár az nekünk, mint Asszonyunk szerelme. Tapintanunk kell örömöt, csodát, Mint Kedvesünk Testének bársonyát, S mint hóvirág az egyetlen tavaszt, Megérezzük, ha jön, ha dalt fakaszt. És nem baj, ha kint a világ, a kajla, Unalmas őrültségeit szavalja, Ha nyikorog… Tovább »

A Szabadság a Lélekben fogan, Nem zászlódísz, nem kölcsön kamata, Nem talált pénz fűszeres zamata, Nem szolgája sem kénynek, sem piacnak, Nem felbujtója gyilkos, sötét dacnak, Nyakunkba nem bombák hegyén szakad; Ha hírbe hozzák, máris elszalad.   Várjuk már rég, De nem járt erre még.   Rég hirdetik nevét, De közelről Senki se látta még…. Tovább »