Pete László Miklós versei

A tiszta szó naiv és Egyenes; Ürügyet árulásra Nem keres.   Nem csócsál magasröptű léha elven, S nem kérődzik a nyelven – bikkfanyelven…   A tiszta szó őrült, és Egyszerű, Magától elkíséri a Derű.   A túlélést kutatja, jóra vár, Akkor is, ha szorítja a tatár.   A tiszta szó bátor és Önfeledt, A vizek… Tovább »

Elmegy a vén Nyár. Kincsek halmát hagyta az őszre; Ámde a rossz sáfár mindent elpazarol.   Csípős hajnali szellő jelzi az ősz közeledtét; Hull a levél szaporán, s elkomorulnak a fák.   Elköszön immár reggeleinktől a nyári verőfény; Kurtább lesz a napunk, s éjjel a Hold didereg.   Körforgásban száll az Idő, és telnek az… Tovább »

Kicsi asszony, Kicsi párom, Drága Anikóm…   Kicsi asszony, Kicsi párom, Drága Anikó, Életem kunyhójában Legfontosabb Lakó.   Lányok gondos Édesanyja, A kicsi ház gazdasszonya, Drága Anikó   Kicsi asszony, Kicsi Társam, Szövetségesem; Folyam vagy, És mellékfolyód lett Az életem.   Volt: Két fiatal szerelme; Lett: Család: a Lét értelme.   Kicsi asszony, Kicsi társam,… Tovább »

Mindig a nyár idején kell számot vetni az évre, Hogy maradunk szabadok, hogyha megint jön a tél. Mert amikor már lombokon érzik a Tél közeledte, És még nincs tüzelő, hasztalan ám a panasz.   Most szedi ráncba a Nyár tiritarka virágait éppen; S tétova holnapnak érleli békéjét. Gondosan óvja a téltől a holnapi szót, a… Tovább »

Égi pályán, földi létben Lelkünk égben, Magunk Létben Messzeségben, Közelségben, Nehéz évben, könnyű fényben, Égi pályán, földi létben…   Kormányozzuk a hajót, Élve álmodunk valót, Porban, Réten, Minden héten Égi pályán, földi létben…   Égi pályán, földi létben, Gazdag földben, Szegény égben, Életben Vagy sötét révben, Anyag-éjben, tiszta délben; Égi pályán, földi létben.   Ha… Tovább »

Kedvesemmel, Kéz a kézben, Mindörökre összetartozván, A Szentélybe léptem…   A külvilág: magányos hegyorom, Itt fölénk tornyosult: A Nyugalom.   Mint vak világot a téridő máza, Úgy fogadott Az élő Isten háza.   Kezem a szeretet felé kitárván, Alázatot lehelt belé A márvány.   Jöttünk nyakig öltözve szenvedélybe, S a félhomály elvezetett A fénybe.  … Tovább »

Vén telivér titkok sejtelmes fátyola lebben; Körtefa lombja közül csillagok őrzik a fényt. Kurta sötétség rejti szeszélyes Hold palotáját; Szélhárfán susogó trillát játszik az éj. Ifjú s vén szerelem parolázik a vágyteli csókkal; Zengő ablak előtt összeborulnak a fák. Tán ma fogan számos szép majdani ünnepi érzés; Vén horizont ágyán bújik a Földhöz az ég…. Tovább »

Kár rajta keseregni már; Az idő, mint részeg tengerár, A bűnök régi szigetét megette, És teremtett új vétkeket helyette.   Mint hosszú szoknyás, lompos vén kokott, Rejti a történelem az okot, Sok múlékony rossz tartós bajt hozott, Külföld lett, ami összetartozott.   Voltunk a színe – lettünk a fonákja, Kopott gyűlölködések rongyos zsákja, Kölcsönös gonoszság,… Tovább »

Már ötvenedik fénylő tavaszom kezdődik el immár, És entrópia hív vacsorára a távoli kertbe, Itt bent vércukor adrenalinnal vívja tusáját, S távoli halk zene, meg szerelem int még maradásra.   Ó, az a ködbevesző, halk, meghitt, távoli dallam! Hány ezer év örömét és fájó kínjait őrzi?   Visszhangot vet az Élet partjain egyre a dallam;… Tovább »

A Húsvét, mint türelmes, jó király, Hazavezette mindkét Lányomat; Mosolygunk megrakott asztal felett, Tűnődünk izgága jövő helyett, És kint, aki minden rosszat feled: Kacag bakfis vonásokkal: A Kikelet.   Ember fia nem levegőből él, Míg lélegzik, csak megváltást remél, Közben nem henyél, S a szent tavasz, ha visszatér, Az ember Jót remél.   Mint haldokló… Tovább »