Pete László Miklós versei

Időn túli varázsködbenMítosz szent madara röppen. Puszta mulandóság nélkülLényeg profánná nem vénül. Csillámló fényű SejtelemAlkot határt fenn a Hegyen. Időn túli varázsködbenA Lét önmagára döbben. Idő bilincsei nélkülA Lélek soha nem évül. Onnan semmit el nem veszünk…Mindig,MindigHozzáteszünk… Isten kegyelme nem csökkenIdőn túli varázsködben.... Tovább »

Emlékmise Atlantiszon;Időn túli vén Tavaszon. Az Öröklét magába néz;Ifjú Múlt vén Jövőt idéz. Elfeledett TisztességnekHírét zengi néma ének. Emlékmise Atlantiszon;Téren túli kőteraszon. Lélekőrző örök terekMozdulatlan örvénylenek. A Teremtés minden érveÖnmagába visszatérne. Szkepticizmus hadonászik;Ember-voltunk Múltban ázik. Béke ül vén Fájdalmakon;Emlékmise Atlantiszon.... Tovább »

EvilathbanRégesrégen…Szellem járt az erdőszélen… Hunor s Magyar gyermekkorátIdegen csillagok látták. Ragyogott a Nap az égen..Régen,Régen,Nagyon régen… Evilathban, sok-sok éve,Nem oldódott szét a kéve. Árnyékot adtak a vén fák;Még őszinte volt a világ. Nimród király idejében…Régen…Régen…Nagyon régen… Evilath hajdani földjétSpekulánsok örökölték. Evilathot letagadták,Bibliába találgatták. Repedezni kezdtek a fák;Szűkké vált a modern világ… Kellett a hely új… Tovább »

Élet-kertben sors-virágok;Hétköznapi végzet krákog. Elrendelés-gáz szivárog;Fáznak az álomvilágok. Kinek gránit,Kinek vályog;A profán bölcselet álnok. Puszta fölött varjú károg;Élet-kertben sors-virágok…  ... Tovább »

Borzongató esti csendbenJövőbe tekint az ember. Még együtt, egyetlen szálonBenne valóság és álom. Borzongató esti csendbenMúltakon mereng az ember. Ó-Idő távoli partjánEgyütt bárány és toportyán. Jelenben élhet az emberBorzongató esti csendben.... Tovább »

Enyhe őszi naponFelnézünk az égbe,Múlandóság szemünk előttTűnik Öröklétbe. Ősz szimbólumaitA Nap magyarázza;Nem enyésző ÖröklétnekÖrök a varázsa. Meghitten szép melegOktóberi fények;A megszentelt terek áldott,Szent Időben élnek.... Tovább »

Világvégi erdőszélen,Kitalált múlt ül kevélyen. Nem is élő, és nem is holt;Nem is múlik, mert – sosem volt. Ahol homályosul a Kép;A valóság helyébe lép. Világvégi erdőszélenDicsőnek tűnik a szégyen. Indogermán kultúrfölényGrasszál sosem volt tó jegén. Ködfegyveres übermenschekSüketnéma hada hemzseg. Világvégi erdőszélenDák-román műanyag éden… Dogma valóságot gyalul;Traianus románul tanul… Lopott múltak lesnek félre;Vágynak mítosz-felnőttlétre… Világvégi… Tovább »

Vén torony a világ végén,Október ködös vidékén. Távolabb vészjósló moraj;Nevelkedik az ifjú baj. Önveszélyes dogma-seregRombol Családot és Hitet. Vén torony a világ végén;Gondolat borotva élén. Recseg-ropog Múlt-heverő;Nyüzsög az örök túlerő… Kígyó cikázik az éjben;Múlt is,Jövő isVeszélyben… Vén torony a világ végén;Terek mélyén,Idők mélyén… Ugyanaz a gát: rossz kopott,Amin Atlantisz elbukott. Lélek nélküli ráció?Halott civilizáció… Vén… Tovább »

Október köpönyegébenSápadt Hold dereng az égen. Bánattá érik a harag,Fáradtak a Múlt-madarak. Jövő-álom húrja rezeg,Hullanak a falevelek. A Kezdetet őrzik a fák,Döntés előtt áll a világ. Válaszúton – ahogy régen;Október köpönyegében.... Tovább »

Kora őszi vasárnaponNézőpontom váltogatom. Lassan tűnő nyárban vállig;Ez a nap is múlttá válik. Ahogy a Múlt Jövőt nevel;Jövőből lesz a Múlt-lepel. Kora őszi vasárnaponBelső hangjaim hallgatom. Sohasem az anyag kénye…Vékony a Jövő ösvénye… A Múltamat futni hagyom;Kora őszi vasárnapon.... Tovább »