Pete László Miklós versei

Vádolhatjuk márciust, Mégse lesz tavasz…   Vádolhatjuk Tél-izmussal, Fagy-izmusssal, Ilyen meg olyan izmussal, Mégse lesz tavasz.   Gyűlölhetjük márciust, Mégse lesz tavasz…   Gyűlölhetjük Acsarkodva, Habzó szájjal Szitkozódva Mégse lesz tavasz.   Milliókat költhetünk Mégse lesz tavasz….   Dollárhegyek, Pénzkötegek, Vérszomjas Kamat-seregek; Mégse lesz tavasz.   Minden tavasz mindig titok; Ha ideje lesz – jönni… Tovább »

Öregedik a Nyarunk, Hevét visszafogja, Pedig amit eltékozolt, Vissza sose kapja. Kánikula-készletét Morzsáig felélte, Teljes hosszú esztendőt kell Dolgoznia érte. Lusta szelek újra Szolgálatba állnak, Éles foga nőtt az eddig Enyhe éjszakának. Öregedik a Nyarunk, Krumpli helyett lencse, Rövidebb a fiatalság, Hosszabb a szerencse. A Lélek fázékonyabb, Hűvösebb a szándék, Minden új napra ébredés Királyi… Tovább »

Felhőpamaccsá lettek a ködök; A Tél elmúlik, de a Lét – örök.   Újra mosolyog délben a terasz; És verőfénnyel üzen a Tavasz.   Ébred a domb, és sóhajt már a rét, S a hajnal mond egy újabb szép mesét.   A táncos égen napsugár pörög; A Tél elmúlik, de a Lét – örök.  … Tovább »

Olimpia idején Kézfogásokat teremt A Szent Öröm, A Szép Remény Az utca közepén… Olimpia idején… Büszke vagyok, Magyar vagyok! Gyerünk Lányok, Gyerünk, Fiúk, Hajrá Magyarok! Olimpia idején Közszájon a győzteseink neve S egy ország forró szeretete Segíti Őket A Föld másik felén… Olimpia idején… Büszke vagyok, Magyar vagyok! Gyerünk Lányok, Gyerünk, Fiúk, Hajrá Magyarok! Életek… Tovább »

Közeljövő ablakából Mindig látható A holnapfrász, mint vén, kopott Fekete autó.   A halk, rezignált félelem Lappangó vámosa, Ha egyszer elibénk osont, Nem tűnne el soha.   Hogy mi lesz? Hogy miből telik? A számla? A hitel…? Mintha a kecskelábú frász Naponta vinne el…   Tipródik hát a régi frász Az ősi lópatán, S azt… Tovább »

Nemzedékek élettánca Csörömpöl Az Idő lánca… Monoton szó, Idő dobja Száz generáció ropja. Apáinknak rádió szólt, Sírós, háborús világ volt… Nemzedékek élettánca; Takarja Múlt S Jövő sánca. Saroglya, meg Szénaboglya; Jelen a Múlt kezét fogja. Nagyapáink fojtó korban, Cselédsorban, Don-kanyarban. Nemzedékek élettánca, Száll a Jelen Szoknyaránca. Utópia-démon sereg, Gólemek Testet öltenek. Gyermekeink Jelen hátán; Külföldre… Tovább »

Zsákutca van jobbra- Balra; Vagy felkenődünk a falra, Vagy mint hegyen döglött béka, Zuhanunk a szakadékba.   Halál cikázik a kertben, Mosolyokban, levelekben; Röhögésben halál roppan – Talán már mindenütt ott van…   A külvilág létet sokall, Szőrös kamat halált sugall.   Kelet-despotikus kórság, Atlanti-nyugat hazugság Mételye száll ágról ágra, Száll országra, száll világra….  … Tovább »

Élet-Inga Nemz és öl; Völgybe le és Hegyre föl. Most Nyár van, Majd jön a Tél; Aki fél – keveset él. Tavaszra Nyár, Őszre Tél; Idő-arccal mendegél. Élet-Inga Meg nem áll, Perdül születés, Halál. Hidegre – kánikula, Arra meg fagy agyara. Zivatarra jön aszály, Szabadságra meg Szabály. Élet-Inga Búg, zörög; Csupán az Élet örök. Békességre… Tovább »

Beköltözött az első Kemény fagy a Télbe; Szalad a Múlt a Pokolba, A sznobok meg Bécsbe. Megdermed az alkonyat, Biceg a jég hátán, Hűvösen triumfálhat A fagybordájú sátán. Tél fekszik a földeken, mint Fényes fehér festék, Csapra veri a jeget A gyilkos fagykeresztség. Fagy-bundájú Tél koma Ül hó-prémes trónra, Szavára tombol immár A fagy-diktatúra. Ádventi… Tovább »

Derűs novemberünk pihen Zörgő levélszőnyegen; Köszönöm, hogy mindig velem Vagytok: Te, s a Szerelem.   Csendes, esti világ felett Arany fényű Hold lebeg; Amíg élek, megmaradok Estéinknek és Neked.   Jönnek-mennek őszök, telek, Dörmögő novemberek; Fenn a Nyűgös vén Tejút is Panaszosan nyekereg.   Évtizedek szaladgálnak, Mint az éhes mormoták, Mi öregszünk, és a világ… Tovább »