Az évek múlnak, nem mi, Kedvesem,
Már újabb évtized tejfoga nő,
Vénül és cseperedik az Idő;
De van valahol – én úgy képzelem –
Amit nem mutat meg az Idő tükre,
Egy alig kuckónyi dimenzió,
Ahol nem úr a múló ráció,
És ahol megmaradunk mindörökre.
Bár évről évre halad a kerék;
Tudnod kell: ma is igent mondanék.
A haj kihull, homlokot ránc takar,
S a szenvedély vénülni nem akar;
Az Idő lomha, irigy és fakó,
Még mindig megborzongatsz, ANIKÓ.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: