Pete László Miklós versei

Hát meddig még tovább, Hát merre még, Uram? Ötven felett a vén Idő Suhan, A Jövő kamaszlányként andalog, S kikacagnak Az ifjú hajnalok.   Hát meddig még tovább, Mivégre még, Uram?   Hát meddig még tovább, Hát meddig még, Uram? Végül az égbolt úgyis Rám zuhan, Marad a szürke, tompa színezüst, És az Idő eloszlik,… Tovább »

Ötven felett meghitten fáj a test, És nyári estén felizzik a lélek, Köszönöm, hogy élek…   Bambusz szélcsengő a múltról dalol, S a fáradt jelen dúdol valahol.   Álmos Hold felhő-ágyasházba lépne, A Szerelem az Élet tükörképe.   Ötven felett minden szó fényesebb, Mindegyik ölelés rejtelmesebb.   Az érzés gyengédebb és teljesebb, Egymásnak élni természetesebb…. Tovább »

Kapd fel a bocskort, Húzz külföldre, Ott frissebben zöld a föld, Ott a kerítés, Mind szafaládé, Még a szemed se töröld! Úgyis pusztul, Züllik az ország, Külföldre, magyar ifjúság! Ne is gondolj már haza többé, Külföldre, magyar ifjúság!   (Aki mindezt elhiszi, Mariskább Ilusnál, Aki komolyan veszi, trabantabb a busznál!)   Egy kis pénz, ami… Tovább »

Villám csap vén Idő-tölgybe, Busz indul a Pokol-völgybe.   Szélcsend, pokol, nyűgös viták; Hőség-üstben fő a világ.   Koponya-partner vigyorog; Régen cinkelve a lapok.   Drótos fülű úti marha Ricsaját feljebb csavarja.   Silány talon – passz, uraim; Megszámlálva a napjaim.   Hőség-ördög fülbe mászik; Idegeken zongorázik.   Piros passz a móka neve; Holt remény… Tovább »

Szegény ország – kevés gyerek; Fent a vén Nap is kesereg.   Aki van is, csak vergődik, Trágár kocsmán nevelődik.   Szeretet meg tudás nélkül Az ember majommá vénül.   Mintha füst lenne az alap: Gyermek helyett – anyagiak…   Húsz év múlva a roncstelep Őriz lelketlen lelkeket.   Tárgykultusz: hidegen éget; Lassan kiszorul az… Tovább »

Ha a világ csak profán, Semmi felelősség; Sírba száll az igazság, Az ítélet A kétség.   Ha a világ csak profán, Mindent idő csap pofán, De mi van, Ha nem profán?   Ha a világ csak anyag Nincs igazi Rendje, Mihamarabb törekedni Kell akkor A Csendre.   Ha a világ csak anyag, Mindegy, ki milyen… Tovább »

Hétköznapjaink fényes háttere A fenséges Nyár. Koszorús feje Az ember-nyüzsgést döbbenten szemléli. Nem érti.   Pecsétek, iratok hada, Sok a dölyfös bürokrata.   Futkos ember fia-lánya; Kevés a vágott dohánya.   Apad a hit, Fogy a Lélek, Egyre többen a szegények…   Súlyos beteg a Szeretet; Fentről esőkönny szemereg.   Lehorgasztja fejét a Nyár, Fogy… Tovább »

Sírig tart, bizony, Vagy túl is azon; Túl minden álmon, Minden télen, Minden tavaszon.   Sírig tart – Veled, Fogom a Kezed, Azt hiszem, már Egy napig se Bírnám Nélküled.   Túl minden Léten, Anyagon Hiten, Minden nadíron, Minden zeniten Fut a mi utunk; Az Időn túl is Összetartozunk.   Lelkeink együttes hona Közös ládikó,… Tovább »

Kongó-bongó szélcsengő A vén körtefán; Júliusnak örvendhet most Családom, Hazám.   Huncut süldő kutyusunk A kilincsre állva, Boldog ugrándozással Ront a lányszobába.   Július van, Július, Lángol a Nap szőre; Most gyűjthetünk tartalékot A Télre, Jövőre.   Júliusi szélcsengő Vidám muzsikája, Hirdeti, hogy tisztítható A Jelen ruhája.   Július van, Július, A verőfény áldott; Nyáron… Tovább »

Júliusi piros pipacs Leng a forró nyárban; Tömérdek vér folyt valaha Ebben a Hazában.   Minden porszem nem egy halált Láthatott, de százat; Vért, szenvedést bőven hozott A huszadik század.   Mi, túlélők unokái Tudunk meditálni, Jövőt kell-e teremteni, Vagy múltat csócsálni.   Júliusi piros pipacs A hajnali szélben; Jólét és békesség kéne, Hogy a… Tovább »