Pete László Miklós versei

Eső után hó szakad, A hajnal sárba ragad. Szürke égbolt pityereg, Mesénk hőse didereg.   Hó után eső csepeg, Az öreg Nap szendereg, Felhő köddel enyeleg, Sárba fullad a hideg.   Se nem eső, se nem hó, Verőfény és tiszta szó; Az ég arca kisimul, Az Élet attól virul.   Balra eső, jobbra hó, Dupla… Tovább »

Már ötvenegy jutott nekem, A kenyerem javát eszem.   Isten kegyelme: otthonom; Emlékeim cirógatom.   Feladat, munka Szerelem; Minden megadatott nekem.   Csodálatos Asszony, Lányok, Remek ifjú tanítványok.   Már ötvenegy jutott nekem, A henyélés nem kenyerem.   Költő vagyok, író vagyok; Ameddig csak élek: adok.... Tovább »

Atyánk, A Nap Az ég ormára hágott; A Pangaión hegyéről Nézem A világot.   Amint fent, Úgy odalent; Földi lárma visszhangja Égi csend; S a Lelkekben alakul A Rend.   Az égen bolyhos felhő tekereg; Az ember ég és föld között Lebeg.   A sírba kerül mind, ami halandó, S a költészetbe, ami Maradandó.  … Tovább »

Nem látható, Nem hallható, Nem tapintható; Mégis érzem, Amikor rám gondolsz, Anikó.   Csak a felszín, Vékony hártya Léten az anyag; Másutt vannak Az igazi Erővonalak.   Hogyha valamelyik Lányunk Elindul haza, Órákig Várja kapunkban Mind a két kutya.   A szkeptikusok szerint A megérzés – mese; Mégsem tévesztik el a Kis Gazdit Sohase.  … Tovább »

Nem tanít a vers. Sohasem Törzsanyagot tesztel; Nem feleltet, és a költő Nem iskolamester.   A vers nem száraz tudásból terem; A vers a bennünk élő Végtelen.   Nem politizál. Ritmusa Nem a kampány sodra; A jó vers sosem pályázik A szavazatodra.   A vers nem sivár pártpolitika; A vers a tiszta mindenség Maga.  … Tovább »

A Haza? Ünnepélyes sejtelem; S a Lélek otthona: A Szerelem.   Ha a Földön otthonra lel a Lélek, Egy perc, vagy száz év Ugyanannyit érhet.   Cseng és bong az anyag sziréndala, És szegényesen hallgat A Haza.   A többség káosz ködében lebeg, S otthonra lelnek Boldog Kevesek.... Tovább »

Hétköznap, új esztendő, Az ég: fekete kendő.   Megfagyott a Múlt sara; Minden csupa zúzmara.   Találgatja január, Az új évben ránk mi vár.   Tanácstalan csillagok; Vajon a Hold mért ragyog?   Hétköznap, új esztendő; Van ezernyi teendő.   A mai Lét félsiker; De egészen élni kell.   Szomorúan néz az Ég; Mi vagyunk… Tovább »

Régi titkok banális, vad, dőre őre: Fagy; A Lét árnyéka; Pusztulás – Élőt cserben nem hagy.   A lelke tiszta hófehér, Testében semmi vér; Ami belőle elszakadt, Egyszer mind Visszatér.   Nem vetélytársa sem a tűz, Sem vulkáni kohó; Egyszer fáradt Idő megáll, S ellep mindent a hó.   A végső napok alkonyán A szél… Tovább »

Időotthonunk falán Rések szaporodnak, Boldogidő-mesterek Ritkán foldozgatnak.   Homlokzatán repedés, Infláció vágta, Márólholnapra-féreg A kaput tövig rágta.   Sápadt időotthonunk Imbolyog a szélben, Tulajdon sorsát látja A hulló levélben.   Időotthon vén ege Félelmektől rágott, Kvázi-boltban árulnak Kvázi-szabadságot.   Időotthon-szabadság; Hamuból a szárnya, Szegényeknek ez se jut, csak A szabadság árnya.   Felülről csak pénz szaga Szakad… Tovább »

A fáradt Hold csillagköd-székre ül, Tanácstalan a hideg Egyedül.   A éjszaka Néma, sötét korong, Idő határán Vén szkepszis bolyong.   Mégis… Az egyre rövidebb napokban Érezzük Istent Napról napra Jobban…... Tovább »