Pete László Miklós versei

Ötven felett kezdődik már Szeptember, Még napsugaras, mint a régi Nyár, Még csókra éled hajnalban az ember, De már ködösebb lesz a láthatár.   Fényét a Nap már bágyadtabban ontja, Felnőttebbek lettek a csemeték, Plasztikusabbá vált a Lélek gondja, S az évek sora szikrázó nyakék.   Régi vonásaink kiélesednek, Szeptember ránca a szemünk alatt, Az… Tovább »

Csalóka Hold…   Míg a sötét felhő Elhalad; Csengő-bongó, Vigasztaló Rímeket farag.   Míg a lomha Éj Sötéten, tompán Elszalad, Arról dalol, Hogy a Földön Minden megmarad.   Míg a ritka Csillagszőnyeg Lustán elterül; Azt mondja, hogy Végül majd A Jó kerül felül.   Úszkál A bársonyos Égen, Mint egy hűs tavon; Azt mondja, Bátran… Tovább »

Vén malom a hegytetőn, Őröl szakadatlan; Zúgó évek Tűzpatakja Forr, Akár a katlan.   Roskatag a vén Idő, Mégis ifjul egyre; Porrá őrölt régi korok Omlanak A Hegyre.   Forognak a kerekek, Bús a Múltak halma; Lassan őrli életünket Fel az Idő Malma.   Vén malom a hegytetőn; Álmainkat őrli, Eltévedt érzelmeinket Örökre Letörli.  … Tovább »

Nyárt idéző őszi hétfő; Vén, kedélyes fellegnéző Napsugár – Árnyékában a bujdosó Nyár Még néha visszajár.   Vén savanyú, régi álmok; Szeptemberi délutánok Melege, Álom-kompót; Ne dermesszen Majd meg A Tél hidege.   Nyárt idéző őszi hétfő Mint türelmes feketéző, Jól figyel; Hogy csempészett, Hamis nyarat Kinek hogyan Adjon el.   Hétfő nem hederít rája,… Tovább »

Tánc, tánc, őszi tánc, Sáros lesz a szoknyaránc, Vigyorog a lánc…   Terjeszkedő szürke csürhe Nappalunkat falja; Szkeptikusok sóhajától Veres az ég alja.   Be nem váltott ígéretek Füstje száll az égre, Laposkúszó tisztességnek Nyöszörgés a vége.   Tánc, tánc, őszi tánc, Sáros lesz a szoknyaránc, Vigyorog a lánc…   Profán áldás zörög fentről, Ha… Tovább »

Őszi napfény – tündérálom; Tudom, hogy végigcsinálom.   Őszi hajnal, csípős, hideg; Élni mindig lenne kinek.   Szürke égbolt, őszi harmat; Szeretnek, akik akarnak.   Őszi napfény – tündér-járom; Ősznek országútját járom.   Bágyadt őszi napfény-ének; Amíg teszem, addig élek.   Sírós, őszi világ-tájék; Az Élet nehéz ajándék.   Őszi napfény, őszi tájon; Aki él,… Tovább »

Valami  sejtelem kopog, Valami emlék itt ragyog… A rég elhullt ködön túlról üzen… Hajdani szép őszi esték Hangulata Itt, bennem pihen…   Valaha ott, egy udvaron… Fázott a holdvilág nagyon… A lámpa fénye félve reszketett… Fogat imbolygott sötéten, S a szürke Ég Keresztet vetett…   Recsegett fent az ég-fedél, Fecsegve hullt a falevél, És ott… Tovább »

Fogyó nappal füstöt seper; Az alkonyat: puha lepel.   Az alkonyat puha lepel; A világ lassan szunnyad el.   Szunnyadni készül a világ; Levelet hullajt a faág.   Az ősz lassú könnye pereg, Szállnak, szállnak a levelek.   Állunk sorba, hosszú sorba; Élet, levél hull a porba.   Hullt élettel játszik a szél; Hegyen túlról… Tovább »

Tél kapuja tárul egyre, Sohasem jutunk a Hegyre?   November már ravatalon, De a jövő most is – talon.   Nem tudhatjuk, mennyit érnek Szegény remény-kerítések.   Tél kapuja nagyra tárul, A hazátlan Hazát árul…   Két dimenzióban a Tél; Csupán az ostoba nem fél.   Bámul a Múlt fogvacogva, Sátán koldul vigyorogva.   Aki… Tovább »

Nyár végéhez közeledve Lanyhul már vén Napunk kedve.   Búcsúzkodik már a nyarunk, Fogytán kenyere, bora; Borzas égen gyülekezik Esőfelhők tábora.   Hull a levél, mint ezernyi Elfeledett ismerős; A Létezés hangulata Ősszel, téllel viselős.   Lassan fordul a nagy kerék Erős idő-kereten; Méltósággal gördül végig Heteken és – hiteken.   Nyár végéhez közeledve Áll… Tovább »