Pete László Miklós versei

Én azokkal érzek, Akik jövőt vetnek, Akik számláktól és áraktól rettegnek, Akik korán kelnek, Csendesen szeretnek.   Munkába sietnek Zsúfolt buszon, gyalog; Akik jók, Szegények, Igazak, Magyarok.   Én azokkal érzek, Akik jóra lesnek, Esténként fáradtan az ágyukba esnek, Sokat dolgoznak, És keveset keresnek.   Akiknek a baj sok, S a szerencse balog; Akik jók,… Tovább »

Vénülő időben, Fásult napokon, A szférák zenéje Hervadt, monoton.   Hever az öreg Nap, Mint fagyott szeder, Sugaras orcáját Köd takarja el.   Fenn a fellegek mind Szürke fantomok, Születő Tavaszban Holt Tél imbolyog.   Vénülő időben, Fásult napokon, Jövő kopogtat a Zárt ablakokon.   Hallgat a Múlt, mint egy Fáradt idegen, Kocsmaasztal mellett Locsog… Tovább »

Pajkos fényű Holdnak köszön Lombkoronás virágözön, Csillag battyog fénycsóvával, Hatalmas éj-parókával.   Föld és égbolt csókja csattan Violaszín alkonyatban, Felhő fürdik langyos szélben, Ágyat vet a messzeségben;   Távol ködben varjú röppen, Idő fáradt cseppje csöppen, A világ árnyéka görbe, Múlt hömpölyög körbe-körbe.... Tovább »

Vén körtefánk is virágzik, Éppen úgy, ahogy tavaly, Ha parancsot ad az Élet, Hátrál a bú, meg a baj.   Tegnap Gyulán még havazott, Zúgnak a hideg szelek, De nyílni kell a virágnak, Ha Kikelet közeleg.   A nagyságos pesszimizmus Befolyása itt kevés; Létezik még a világban Kötelesség, küldetés.  ... Tovább »

Talán mi találtuk fel az időt, S megkereszteltük a pillanatot, Hogy kopár lét-hegyen Támaszunk legyen.   Ha jelenem múltammal mérem össze, Szégyenkezne húszéves önmagam; Áldott közép-korom Áldva dolgozom.   A szerelem most határtalanabb, És mélyebb minden bánat és öröm; Az Élet? Tarka rét. Nem csak puszta lét.   Nem érdekel már rendjel, síp-zsinór, Mert fontosabb… Tovább »

Nekünk dalol, S a reszketeg Évezredek Már régen elfeledték, Hogyan keletkezett.   A húr Hangja hol felderül, Hol elkomorul; Együtt sírunk és örülünk Tisztán, Szépen, Magyarul.   Egykor még, Elmúlt rég; Hölgy lovagolt ki a vár kapuján, S nyíltak a kerti virágok a völgyben az ősz derekán..   A dal csillámfala Általunk él, s mi… Tovább »

  VeledA fáradt pillanatnak isZenéje,Hangos örökléte van;NélküledA Lét isCsak fáradtanElsuhan. VeledAz éber álom is harmónia,NélküledAz örömHalasztottTragédia. VeledTovább élek, akkor is,Ha meghalok;Nélküled,Ha élek is még,Halott maradok.... Tovább »

Világnak világa, Virágnak virága…   Szabács vára óta Él a magyar strófa, S gyakrabban volt otthona Kunyhó, Mint a palota.   Világnak világa, Virágnak virága…   Békében, Örömben, Bánatban Vagy hadban, Költészetünk ott volt Minden pillanatban, Hűség, szépség okán Küzdött a vár fokán, Nehéz csatatéren, Vagy súlyos békében, Vezette gyermekünk Gyakorlatlan kezét, Szelíden lefogta Haldoklóink… Tovább »

Vidámnak akartál ma látszani, Mosolyodtól fel is vidult a kórház… Csak mi aggódtunk Érted egyre jobban… Várunk haza, De minél hamarabb.   A ház, Az élet Üres Nélküled, Gyere haza!   Milyen fontos lehet minden Veled, És mennyire nem az most semmi sem; Gyere haza!   A dolgok takaréklángon sem égnek; Gyere! Adj újra értelmet… Tovább »

Októberi meghitt napsugár, Meleg színekben kacag a határ, Fut velünk a délután, Mint régi jó batár, S az őszi illatár Csókokra vár.   Októberi derű: meseszép; Pirosan kacag fent az új cserép, Csiklandó szellő, hangja lágy, Bennünk a régi vágy; És bent a kis szoba: Titkok hona.   Csak Rólad, Hozzád, Neked és Veled; Csak… Tovább »