Talán mi találtuk fel az időt,
S megkereszteltük a pillanatot,
Hogy kopár lét-hegyen
Támaszunk legyen.
Ha jelenem múltammal mérem össze,
Szégyenkezne húszéves önmagam;
Áldott közép-korom
Áldva dolgozom.
A szerelem most határtalanabb,
És mélyebb minden bánat és öröm;
Az Élet? Tarka rét.
Nem csak puszta lét.
Nem érdekel már rendjel, síp-zsinór,
Mert fontosabb a munka öröme;
S a meghitt otthonom
Örömmel lakom.
Anikóval közös az életünk,
Ő értelmet ad a Kozmosznak is;
Múltat jövőre fest
Lélek és test.
Szerelmi szent révben,
Ötvenedik évben,
Férjként,
Apaként;
Magam uraként.
Testem élete
Évszázad fele;
Ötven évnek csaknem ötven
Nyara és tele.
A Pillanat,
Ha néha meg-megáll;
S a vén Idő tréfásan szalutál;
Mind gyakrabban mellém pihen,
Szegény
Öreg
Halál.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: