Gémeskutas képzeletünk
Utópiát játszhat nekünk,
Mert otthon a Kedvesünk vár.
Kapun kívül a lét sivár,
Mint romos vár;
Gyom növi be utunk;
És sírva vigadni?
Már régen nem tudunk.
Kedvünk kuruc daccal lapos,
Indulatunk poros fokos.
Jövőnk a szomorú bohóc,
Vele száz rongy, szakadt daróc,
Égő kanóc.
Árnyék után futunk,
És sírva vigadni?
Már régen nem tudunk.
Minden percünk konok betyár,
Aki rabló portyára vár,
Pénz uram, a sunyi pandúr,
Nyájas, mint a herélt kandúr,
S vérünkbe fúr.
Magyarnak maradunk…
És sírva vigadni?
Többé úgysem fogunk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: