Vén január
Fagyot
Hagyott;
A Múltnak Kútja
Befagyott.
Magyar jelen
Nagyot
Fagyott;
Jókedve
Megfogyott.
A zöld Remény
Fagytól fogyott;
Dereka
Megrogyott.
Az optimizmus
Megfogyott,
Heve
Alábbhagyott.
Koppan a jégcsap a hajnali fagyban az utca kövén;
Vén január lakomázik a ködben a Lét örökén;
És február,
Tán arra vár;
Jöjjön a tegnapi fagyra
a holnapi sár.
Reszket a szélben a rozsda emésztett
Bádogeresz,
Tűnő Létet
Az Elmúlás
Ütemez.
Fagytakaró
Ül a Léten,
Akár a bilincs;
Meghitt Múltba szorult már
Mind, ami kincs.
Fagy hahotája
Kíséri az Éj seregét;
Gyászol a körtefa,
Félti a téltől
A Lét melegét.
De mégis
Mégis,
Bár szürke
Az ég is;
Fonnyad
A Szép is;
De mégis,
Mégis.
De mégis.
Játszik a Múlt
A szobában,
A fal közepén;
Csók ül az emberi Lélek
Legtetején;
De mégis,
Mégis.
Ami fagyott, felélesztjük,
Ami fogyott, jóvá tesszük,
Felnövesztjük,
Újrakezdjük.
Ami eltört, megragasztjuk,
Ami dermedt,
Felolvasztjuk;
Fogy a panasz,
Lesz Tavasz.
Minden egész, ami tört,
Újra összeérne,
Ami múlt végleg gyötört,
Oda jövő kéne.
Ezért vagyunk a világon:
Egésszé szeretni,
Ami eltört valaha;
Ritmusba kell szedni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: