Pete László Miklós versei

  A Történelem Szélbe Hamvakat szór Élt valaha A trójai Hektór…   Rettegte őt egykor a túlerő, Sírját őrzi A végtelen Idő.   Férj volt és Apa. Gyakran félt, De nem hátrált meg soha. Hurkot vetett rá A Történelem, A vén lókötő, És elfogyott útjából – a Jövő.   Férj volt és Apa, Nézte, amint… Tovább »

  Hektór sosem kér kegyelmet; Érdemet ostoba kerget.   A média – úgyis tudja – Akhilleusz pártját fogja.   Kanonizált minden őse, Ő a kánon örök hőse.   Hektór sosem kér kegyelmet; Alkut, behódolást elvet.   Éjjel és nappal fegyverben, Mindig túlerővel szemben…   Ritkán tette le a kardot, Teljes tíz évig kitartott.   Hektór… Tovább »

  Hektór szelleme, ha lobog, A túlerő ma is vacog.   Pénzes műanyag istenek Hada szipogva nyekereg.   Repedés mászik a falon; Halandó minden hatalom.   A csöndes Mélység háborog… Hektór szelleme, ha lobog…  ... Tovább »

(A holt Hektór szózata az élő Akhilleuszhoz)   Követni fogsz hamarosan A halálba, mürmidón, Holtan heversz nemsokára Trója alatt valahol.   Gyalázhatod a tetemem, Te dühöngő ostoba, Isten-támogatás nélkül, Le nem győzhetnél soha!   Nem mindegy, hogy köpenyen, vagy Becsületen lesz redő, Hullagyalázó vagy te is, Mint az összes túlerő.   Istennő, pénz, meg túlerő… Tovább »

Trója vén citadellája Hektórt már hiába várja…   Kikötőben ezer hajó; Árnyékban pihen a faló.   Régmúlt korok szürke ege; Lábjegyzetnél több a rege…   Mindig odaát a lényeg; Holt hősök örökké élnek.   Mindig végtelen a pálya; Trója vén citadellája.... Tovább »