Pete László Miklós versei

  Maga az Élet, Mindennek alapja, De – elszigetelten – semmi, Csupán hulla; Magában csak üres koldustarisznya, Élni csak akkor él, Az Utat, A Jövőt akkor mutatja, Ha a Jelen Erkölcse Támogatja.   Beszélni róla – semmi Nem siker; A Tradíciót Éltetni kell, A Tradíciót Mindig Élni Kell!  ... Tovább »

  A néhai Zórád Ernő – Tán az utolsó bohém – Fiatal borzalmak között Mindig, Mindig Koravén.   Valamikor még a régi Felvidéken Született, Mire felnőtt, Szülőföldje Mindenestül Odalett.   Elvált szülők, Pusztuló kor, Felhők a világ egén, Ifjú volt, Pedig a világ, Amelyben élt, Koravén…   A néhai Zórád Ernő Budapesten, Ideát – Egy… Tovább »

  Vén Kaszás a hideg Égen; Őrködik már nagyon régen.   Halál-csapák profán mérge Ne érhessen Tejút-révbe,   Eridanus vén útjára Ne juthasson, aki gyáva…   Vén Kaszás a hideg Égen; Csillagfényű Békességben.   Ős Igék új Létet hoznak; Égi utak találkoznak.   Mélységek kapui felett  Lebeg a szent Emlékezet.   Jövő-titkon… Múlt-vidéken… Vén Kaszás… Tovább »

  Gyermekszemmel Tróját látta, Felnőtté lett – megtalálta.   Híve volt régi daloknak, Nem hitt a szkeptikusoknak.   Más megalkuszik, Vezekel; Schliemann soha nem adta fel.   Tróját nekünk Ő ásta ki – Ma sem bocsátják meg neki…   Nevére fanyalgás ragad; Örökre “dilettáns” marad.   A kánonnak máig se kell, Schliemann soha nem adja… Tovább »

  Nimród, Ménróth, Más néven: Orion; Áll az időből rakott Falakon…   Ménróth.. Egykoron Hatalmas király… Őrt áll A Kezdetek Kapuinál.   Rég elfeledett mitológiák Cserepein át Látszik arcából Néhány mozaik. Más volt a világ, Más volt az Ember, És más volt a hit… Rég elfeledtük, Valahol  Mégis Itt, Bennünk Lakik.   Nimród, Ménróth, Más… Tovább »

  Szkítaságos Idő-honban Ős Eredet – még talonban.   Tovatűnő évezredek Árnyéka rátelepedett,   Az útjelzők rég elkoptak, A szavak megcsavarodtak.   Szkítaságos Idő-honban A Jelen mégis otthon van.   Az érzelmek és a jelek Mindig tévedhetetlenek.   Romos évezredek felett Fogunk a Múltunkkal kezet.   Szkítaságos Idő-honban Az Emlékezet megtorpan.   Szkíták, pannonok, szarmaták;… Tovább »

  Hun kopog a Múlt ajtaján, Bebocsátjuk végre talán?   Lélektelen elméletek Tagadták, amíg lehetett.   Egy ideje retirálnak, Új múltakat retusálnak.   Hun kopog a Múlt ajtaján; Igazságot keres csupán.   Még mindig a hazugságok Irányítják a világot.   Hogyha a Múlt sínre kerül, Tán a Jövő is felderül.   Hun kopog a Múlt… Tovább »

  Hajdani Szent Márciusunk Meghitt, magyar fénye… Minden születő Tavaszban Újul az Emléke.   Hajdani Szent Márciusunk Lényegünket rejti, Amíg magyar él a Földön, Soha nem felejti.   Hajdani Szent Márciusunk Kikelettel éled, Bennünk is felpezsdül tőle A vér – meg az Élet.   Hajdani Szent Márciusunk, Fényes lelki másunk; Benne rejlik összetartó, Szent identitásunk…. Tovább »

  Atlantisz legbelső titka Nem egy számadat, Nem is a mindent elsöprő Vízi áradat.   Nem is az, hogy egyszer eltűnt A tenger alatt, S hogy mindennek ellenére Híre fennmaradt.   Bár műhold sem talál semmit A sírja felett, Atlantisz mégsem a végzet Szimbóluma lett.   Atlantisz legbelső titka Nem a technika, Nem is a… Tovább »

  Csodát tett csodátlan korban; Egyén volt – a sablon-sorban.   Őstörténetünk… Valami Nem passzol… Jól érezte László Gyula Professzor…   Tízéves se voltam, amikor Az első könyve kezembe került… Vékony volt, De hetekig le se tettem; “Hunor és Magyar nyomába” eredtem…   Nem képzelte, hogy az olvasó mafla, Nem volt benne akadémikus blabla, Csak… Tovább »