Pete László Miklós versei

Augusztustól Most temérdek Verőfényt kapunk, Tán többet is, mint amennyit Fogadni tudunk.   Perzsel a Nap, ömlik ránk a Nyári szent meleg, Befőznénk, elraktároznánk, De azt nem lehet   A lelki Nyár is beszökik Nyitott ablakon, S lelki gyümölcs is terem a Fényes Nyarakon.   A lelki verőfényt Isten Juttatja nekünk, Annál inkább, minél többet… Tovább »

Júliusi piros pipacs Leng a forró nyárban; Tömérdek vér folyt valaha Ebben a Hazában.   Minden porszem nem egy halált Láthatott, de százat; Vért, szenvedést bőven hozott A huszadik század.   Mi, túlélők unokái Tudunk meditálni, Jövőt kell-e teremteni, Vagy múltat csócsálni.   Júliusi piros pipacs A hajnali szélben; Jólét és békesség kéne, Hogy a… Tovább »

Kár azt lesni, Hogy a végzet Mit végzett; Tétlenségre vadászik Az enyészet.   Mindig akad aktuális Túlerő, Mégis mindig lesz Valamilyen Jövő.   A cechet az ördög Sose fizeti, Úgyis meghalunk Hát: Oda se neki!   Lehet végzet, Zsarnokság, Meg félelem; Örök függetlenségünk: A Szerelem.   Lélekig Semmilyen végzet Sem takar; Senki sem “szem a… Tovább »

A Tejút sávja halovány, És szürke, mint a vas; Ott poroszkál tán Isten is, Mint rosszkedvű lovas.   A fényes Szíriusz csupán Pislákol csendesen; És szundikál vén Orion, Örök vadász-lesen.   A távolban a mély sötét Talán öltönyt visel, Majd összeugraszt Valakit Holnap Valakivel…   Aludni tér a jó szándék, S a büszke Szeretet; S… Tovább »

Szürkén lebegnek az est falai. Elcsitultak a tél rohamai.   Vad volt az attak, cudar és kemény, De kifulladt, mint egy vén vőlegény.   Az öreg Tél, a vén fogatörött, Erőt gyűjt most a horizont mögött.   Fáradt földgolyónk csendesen forog, Fent az égen vidám Hold hunyorog.   A messzeségen sötét fátyol ül, Mögötte töpreng… Tovább »

Magunkban hordozzuk, Mint örök Szerelmet, A világteremtő Isteni Kegyelmet.   Istentől vett részünk A lelkünkben sarjad; Int, tagad, helyesel, Vagy komoran hallgat.   Tőle indul Létünk, És Benne ér véget; Nagy baj, ha sohasem Talál békességet.   Néma, ha gonosz vagy, De ha jó – megéget; Nem ismer tömeget, Csak egyéniséget.   Nem áll szóba… Tovább »

Most már október pereg, Dolgoznak az emberek, Kőkemény múlt áll mögöttük, S a jövőjük: Reszketeg.   Készül a fagyok sora, Még drágább a vacsora; Messzi felhők mögül vihog A vén buta Uzsora.   Halál les a kapura, Éhség készül alkura, Szabadságról prédikálgat A világ Dollár-ura.   Október hava pereg, Élnek még az Emberek; Dollár-vezényelte Végzet… Tovább »

Vén malom a hegytetőn, Őröl szakadatlan; Zúgó évek Tűzpatakja Forr, Akár a katlan.   Roskatag a vén Idő, Mégis ifjul egyre; Porrá őrölt régi korok Omlanak A Hegyre.   Forognak a kerekek, Bús a Múltak halma; Lassan őrli életünket Fel az Idő Malma.   Vén malom a hegytetőn; Álmainkat őrli, Eltévedt érzelmeinket Örökre Letörli.  … Tovább »

Gombolyodik, Tekeredik… Múlt-manócskák Hordják-viszik.   Gyorsan szaladnak a napok; Lassan ötvenéves vagyok…   Egyik fele Másik fele Irigy Idő Gyorsul vele.   Meredek az Élet halma, Ránc csak a Halál hatalma…   Gombolyodik, Csavarodik; Sors a Léttel Tusakodik.   A Gombolyag a Homályból gurult; Nincs Jövő, Ha semmibe hullt A Múlt.   Vékony szála Csúszik… Tovább »

Eb ura lett sunyi fakó, Az öreg világ – eladó.   Meg is indult már a licit, Ha nem vigyázunk – elviszik.   Fátlan pusztán idő-batár; Pofátlanodik a dollár.   A vén világ gazdára vár, Ha félünk, Vevőre talál.   Beteg jövő talmi kincsen; Lélek, Haza Többé nincsen…   Rossz, pökhendi dollár-licit; Az egész világ… Tovább »