Pete László Miklós versei

  Atlantisz legbelső titka Nem egy számadat, Nem is a mindent elsöprő Vízi áradat.   Nem is az, hogy egyszer eltűnt A tenger alatt, S hogy mindennek ellenére Híre fennmaradt.   Bár műhold sem talál semmit A sírja felett, Atlantisz mégsem a végzet Szimbóluma lett.   Atlantisz legbelső titka Nem a technika, Nem is a… Tovább »

  Isten díszletraktárában Sok leszerepelt világ van.   A hajdani teremtések Zöme sötét régmúlt-fészek.   A végzet patkány képében Tanyázik egy odvas résben.   Isten díszletraktárában Fekszik a halál – nyugágyban.   Hamvába holt kísértések Polcai plafonig érnek.   Tökkelütött világvégék Várják az enyészet végét.   Ateizmus áll magában Isten díszletraktárában…  ... Tovább »

  Festői hópehely-sereg Jéghideg rohama pereg.   Recseg a tehertől az ág, Bekéredzkednek a kutyák.   Hull a hó fagyott latyakra, Tán sohasem hagyja abba…   Idő mélységei felett A nincs-re Tél a felelet…   Jövő Reménység csepereg… Festői hópehely-sereg…... Tovább »

  Vízöntő nem csügged soha; Ha más nem lesz, jön majd Csoda.   Csobban a víz jobbra, balra, Jövő kezét a Múlt tartja.   Gomolygó spirális örvény; Nem enyésző örök törvény…   Kinek híre, Kinek pora… Vízöntő nem csügged soha.... Tovább »

  Atlantisz dacos emléke Nem áll az utunkból félre.   Nem áld meg, De nem is átkoz; Nem lett hűtlen önmagához.   Boríthatja a Múlt doha, Nem fogja feladni soha.   Nem lágyul időre, hőre, Ő marad a Jövő őre.   Igazságot akar végre Atlantisz dacos emléke.... Tovább »

  A hajdani jégkorszakok Árnya múlt-kapuban kopog.   A szörny csak látszólag hátrál, Régen új jég-jövőre vár.   A Múlt jégkorszakot okád, Még nem is sejtjük az okát…   Milankovics- teória? Pár tonna borsó a falra…   A hajdani jégkorszakok Éhes gyomra újra korog.   Miféle törvényszerűség Kulcsolja álszent tenyerét?   Vagy talán a véletlenek… Tovább »

  Atlantisz bennünk él régen, Valahol lent, Nagyon mélyen…   Fentről folyton feledtetve… Alulról mégsem feledve.   Alvad a messzi Múlt vére, Volt a Földön világvége…   Atlantisz bennünk él régen; Csillag egy mitikus Égen…   Be van a lelkünkbe égve, S mint Reményt, őrizzük félbe….   Tudjuk ott  Lent, Nagyon mélyen, Hogy a Múlt… Tovább »

Ebbe a mai világba  Pürrhosz király Beleillene; A globális térben  Fennen lobog A néhai szelleme.   Fölösleges törekvések, Meddő célok Bendője korog; A látszólagos kedvesség Pajzsa mögül Vadul vicsorog.   A globális Világ-hübrisz Célba sose ér, De miatta Patakokban Ömlik majd A vér…   Globál-pénznek emberélet Nem számít sose… Ebbe a mai világba  Pürrhosz király… Tovább »

  Isten ül az Idő partján; Remény jobbján, Gond a balján.   Profán gének, szellem-mémek Néhanapján átkelnének,   De az Időn nincsen gázló, Csak új, Meg újabb fiaskó…   Isten ül az Idő partján… Ami komor, sose pajzán.   Amiben még él az Élet, Végzet-vízbe sose téved.   Ami kicsit sem zavaros, Nem élő –… Tovább »

  Eső hull a tegnapokra, Fázik az emlékek bokra.   Híg, locspocsos, lanyha télben Emlék örvénylik a szélben.   Rossz, álruhás tél támogat Nosztalgia-magányokat   Eső hull a tegnapokra; A Múlt: Pillanatok csokra.   A Boldogság Pillanatok Villámfényeiben dobog.   A Lét: tűnő dimenzió, Múlt, Jelen, Jövő –  Fikció.   Fogjuk a Jövőt marokra; Eső… Tovább »