Pete László Miklós versei

Sok a munka, Május van; Táncol a természet, Felhőmosoly, Virágillat Nevetésre késztet.   Ébred a Nap, Május van, Nyílnak a virágok, Hajnali, szent csicsergéstől Elfonnyad az átok.   Sok a munka, Szent tavasz, Soká jön a péntek; Életre kel Minden tövis, Ásít a beléndek.   Buzog a vér, Május van, Szerelem szikrázik, Az ördög szájába… Tovább »

Nem őrzi kripta, temető, Elrejti mélyen az Idő, És halkul a szava; Emléke áll még dacosan, Miközben hull rá fagyosan A Történet hava.   Akkor volt kard, akadt kereszt, Isten kezét el ne ereszd, A templomot becsüld; És sok-sok tegnapi pogány Fejét meghajtva tétován Országgá lelkesült.   Köd gomolyog, és iszapos a part; Múzeumban pihen… Tovább »

Szép kora nyár van, a felhők messzire tűntek az égről; Alszik a szél valahol, s tombol a kánikula.   Nyár elején még vár a sok ötlet, szunnyad a munka; Szép kora őszre talán mindet végbeviszem.   Nyári reményeket éltet a jó friss hajnali szellő; Pár hét bumli-szünet ad majd több pihenést.   Hajnali útra kelés… Tovább »

Egyszer régen, Attikában Főtt a nép az adósságban; A kamatok embert ettek, Rabszolgaságba vetettek.   Nehéz idő, Nehéz idő; Mit is tehet egy Békítő?   Rossz jelen indulat-árja A vérfürdő-jövőt várja, Vadul villognak a szemek, Ezer oszlop beleremeg.   Kardot köszörülő Idő… Mit tehet itt egy Békítő?   Vén hitelek rossz fullánkja Életerő lelkét rágja,… Tovább »

Tél szolgálója, Október A hű kengyelfutó; A hideghajnal-nevelő, S a fagy-beszoktató.   Tél szolgálója, hallgatag, Goromba hónapunk, Nem érdeklik sem szitkaink, Sem lomha sóhajunk.   Hullámvasútra kényszerít Vén Október-vitéz; Ormáról megriadt szemünk A Tél völgyére néz.   Nehéz emlékek őre ő, Holt-volt gyásszal tele, Halál-nyomatok ezreit Bujtatja vén köde.   Tél szolgálója, Október, Kedvetlen vén… Tovább »

Hűséges jó Barátom, Víg arcú cimbora; Kitart, amíg csak élek, Nem árul el soha.   Lehet nagy nyári hőség, Vagy dermesztő a tél, Az én kedves Barátom Nagyon serényen él.   Az Élet mindig fényes, Ha mellém áll vagy ül, Az Öröm, ha Ő is itt van Engem el nem kerül.   Mert hivalkodni nem… Tovább »

Mindig a nyár idején kell számot vetni az évre, Hogy maradunk szabadok, hogyha megint jön a tél. Mert amikor már lombokon érzik a Tél közeledte, És még nincs tüzelő, hasztalan ám a panasz.   Most szedi ráncba a Nyár tiritarka virágait éppen; S tétova holnapnak érleli békéjét. Gondosan óvja a téltől a holnapi szót, a… Tovább »

A könyvtárban robotolt, Füle belső hangra volt, Megértette: Bölcsességre A belső idő tanít; Megírta, Örökül hagyta Sziriat oszlopai-t.   Szekértáborba nem állt, Inkább a Mecsekbe járt.   A végzetet sose hitte, A Sorsunk-at szerkesztette.   Nevére dogma csikorog, Átkozzák a szkeptikusok Ócska dühvel, habzó szájjal, Mert a műve ma is szárnyal.   Az Elveszett paradicsom Pihen távoli grádicson, Várkonyi tudta a… Tovább »

Kár rajta keseregni már; Az idő, mint részeg tengerár, A bűnök régi szigetét megette, És teremtett új vétkeket helyette.   Mint hosszú szoknyás, lompos vén kokott, Rejti a történelem az okot, Sok múlékony rossz tartós bajt hozott, Külföld lett, ami összetartozott.   Voltunk a színe – lettünk a fonákja, Kopott gyűlölködések rongyos zsákja, Kölcsönös gonoszság,… Tovább »

Én azokkal érzek, Akik jövőt vetnek, Akik számláktól és áraktól rettegnek, Akik korán kelnek, Csendesen szeretnek.   Munkába sietnek Zsúfolt buszon, gyalog; Akik jók, Szegények, Igazak, Magyarok.   Én azokkal érzek, Akik jóra lesnek, Esténként fáradtan az ágyukba esnek, Sokat dolgoznak, És keveset keresnek.   Akiknek a baj sok, S a szerencse balog; Akik jók,… Tovább »