Pete László Miklós versei

Amíg van, Addig kéne megbecsülnünk. A mostani alattomos időkben Könnyen vész el, S nem kapjuk sose vissza. Amíg csak vagyunk, Élnünk kell vele, Szabadság nélküle Nem volt, és nem is létezhet Soha. Sokan akarják tőlünk megszerezni, Ellopni, Elperelni, Csalni, Csenni; Ha sikerül –  A piacról nem tudjuk visszavenni… Őseinktől örököltük, Ükunokáinktól vettük bérbe; Élnünk, Tennünk,… Tovább »

Amíg van Szerelem, Szent Öröm És Munka; A halál fekete napja Nem süt a hasunkra. Szerelemhez féltőn Simulnak az évek, Szeretet, tevékenység és Helytállás az Élet. Szerelem és Munka, Mint két puha kelme, S Gyermekeinkben él tovább Az Élet Értelme.... Tovább »

A Nyárelő bajsza kajsza, Vizsgahajsza, Munkahajsza… Rikácsol vén hajsza-szamár, S – kihúzva alólunk a Nyár. A pótolhatatlan percek Fakó lángja égig serceg. A Nyárelő szeme fakó, Állandósult a riadó. Szédelgő Nap őrült heve Izzaszt napokat – semmibe. Ahogy az ifjú Nyár épül, Göthös tanév – ide vénül. A Nyárelő bajsza konyul, Múlik – állíthatatlanul.... Tovább »

Amíg élünk Akad munka, Nem süt a pénz a hasunkra.   Finomkodjon, ami kérges, Panaszkodjon, aki pénzes.   Vágyat, Létet napfény éltet; Amíg élünk, legyen Élet.   Amíg élünk, Élet legyen; Napfény csillogjon a hegyen.   Aki ember: Alkot, Nevel; Múltat Jövő felé terel.   Aki művész: Ember marad; Vissza nem vesz, Mindig csak Ad…. Tovább »

Magasan jár a Napunk; Élni, Szeretni Alkotni Akarunk.   Ifjú Tavasz messze jár, Verítéket, Szent Örömöt Ad a Nyár.   Amíg tűz a napsugár, Kezünkre és Szellemünkre Munka vár.... Tovább »

A Lét maga a végtelen, A törvény és a rend; Benne az Isten lakozik, Idelent S odafent.   (Magánügyünk halni, félni; Súlyos felelősség: élni.)   A Lét az Idő tengerén Sodródó vén hajó, Az Élet benne az utas, S az Örökkévaló.   (Hiszünk vagy nem – ahogy tetszik; Ő helyettünk nem cselekszik.)   Hogy véletlen… Tovább »

Magunkban hordozzuk mindannyian A Kárpátok alatt. Mióta itt az első tűz kigyúlt, Vagyunk a téres, Messzi, Messzi Múlt.   Az Idő sötét torka nyelte el A régi népeket; Valaha rég a Kárpátok alatt, Először építettek házakat, Emlékük kútba hullt, Borítja régi Messzi, Messzi Múlt.   Génjeinkben, Vérünkben élnek Ők; Az első építők, A hídverők; Házakat… Tovább »

Fejünk felett Decemberi szürke ég, Hogy a világ jobb lehessen, Kell nagyon sok Munka még.   Elsuhant a karácsonyi Fényözön, Az esztendő nehézkesen Elköszön.   Az ünnepsor lelki mentő Kapszula, Nem látszik a hétköznapok Rút sora.   Hallgatag a decemberi Szürke ég, Lesz-e még szép magyar jövő? Lesz-e még?   Ócska kunyhó az idei Esztendő,… Tovább »

Emléke kristálytiszta, Hangja – árva; Vajon mikor lesz Rehabilitálva?   Az idő minden gonoszságot átír; Hullámverésében nyugszik A mártír.   Volt Istene, Hite, Meg igaza; S az amputált Haza Nem ápol, S nem takar….   Szlovák népét és magyar nemzetét Szerette tisztán, Mindenekfelett, S területrabló, rossz önismeret Féli halálában is A nevét.   A tisztesség,… Tovább »

Ezüstszárnyú vén november, Falevelet sepreget, Menetelő felhőrajok Borítják el az eget.   Repedezik az ősrégi, Sokat látott Lét-porond, Éltet minket napról napra, S megújul a régi Gond.   Megőszült vén esztendőben Kondul az idő-verem, Öregedő világunkban Száz ifjú álom terem.   Ezüstszárnyú vén november Zsörtölődik nagyokat, Fagy-végzetet, kora telet Öregesen halogat.   Kemény, őszi munkakedvben… Tovább »