Pete László Miklós versei

Atlantisz emlékezete A lelkünkbe van ültetve.   Átragyog az Időn, ködön, Mohaként tapad a kövön.   Létét ezer nyom mutatja, Csupán a profán tagadja.   Vastag, néma idő-kéreg, Alatta csillog a Lélek…   Isten örökös követe Atlantisz emlékezete.... Tovább »

(A holt Hektór szózata az élő Akhilleuszhoz)   Követni fogsz hamarosan A halálba, mürmidón, Holtan heversz nemsokára Trója alatt valahol.   Gyalázhatod a tetemem, Te dühöngő ostoba, Isten-támogatás nélkül, Le nem győzhetnél soha!   Nem mindegy, hogy köpenyen, vagy Becsületen lesz redő, Hullagyalázó vagy te is, Mint az összes túlerő.   Istennő, pénz, meg túlerő… Tovább »

A holt idő temetője Nincs keresztekkel jelölve.   Nemcsak múlt van azon helyen, A sírok közt több a jelen….   Minden fölösleges salak; Zsarnokságok ott nyugszanak.   Profán hübrisz hitvány őre A holt idő temetője.... Tovább »

A néhai Tutanhamon Élt egy ősi idő-ágon.   Amarna-korból kifelé, Újabb Ámon-végzet felé…   Nofretete kicsi fia Korán hanyatlott a sírba.   A néhai Tuhanhamon Lovagol média-háton.   Egyiptom médiasztárja, Az egész világ csodálja.   Állítólagos átkai  Hírét bőgi modern gagyi.   A néhai Tutanhamon, – Korábban még Tutanhaton –   Apja örökébe lépve, Majd… Tovább »

Trója vén citadellája Hektórt már hiába várja…   Kikötőben ezer hajó; Árnyékban pihen a faló.   Régmúlt korok szürke ege; Lábjegyzetnél több a rege…   Mindig odaát a lényeg; Holt hősök örökké élnek.   Mindig végtelen a pálya; Trója vén citadellája.... Tovább »

Világvégi Csendességben Isten ül magányos fényben.   Minden kérdés ott toporog, Sötétségben a válaszok.   Elnémul minden Eredő; Lábát lógázza az Idő…   A mélységben profán lárma, Magasságban Isten Álma.   Áldott Szabad Akaratok Tükrét nézik a Csillagok.   Minden Jövő sötétségben; Világvégi csendességben.... Tovább »

Markáns alakját sűrű köd takarja. A rárakódott pletyka-rétegek Véső számára is nagyon kemények, De mégis él alattuk a Király, Ezer jel mutatja, hogy Ránk figyel, És ha kérdezzük, Magyarul felel.   Megtették Gácsnak, Germánnak, Töröknek, Elsárgult dogma-levelek zörögnek Az Emlékének lombjai alatt, Tiltják, Tagadják, De – miénk maradt.   Lebeg Múltunk ezüst tavának kék egén,… Tovább »

A régi Mítosz befogad, Ha belőlünk más nem marad.   A Mítosz időtlen, gondos, Talán más nem is volt fontos…   Ha mind visszatér az Egybe, Elférünk egy lábjegyzetbe…   A régi Mítosz befogad, Tán néhány új szál is fakad…   Volt egy civilizáció, Ahol a kerge ráció,   Meg a pökhendi tudomány Nem látott… Tovább »

Ulti a Garuda hátán; Nem kapott lapot a sátán.   Szivárványok öregapja; Passz pirosnál nincs jobb lapja.   Csendesen szárnyal Garuda; Jelent visz jövő-magasba.   Ulti a Garuda hátán; A gond-felhők szintjén járván.   Mindenütt bedobott lapok, Káromkodások, sóhajok.   Szárnyal a Garuda madár, Lassú, de soha meg nem áll.   Ulti a Garuda hátán;… Tovább »

A Csend Evangéliuma Idő-lapokra van írva.   Pont minden sóvárgó I-re A Létezés Örömhíre.   Isten ül a csendes Égben, Időn túli Békességben.   A Csend Evangéliuma Lélek-tintával van írva.   Álmaink szállnak a Hegynek; Részei vagyunk az Egynek…   Időn túli szent dallamok Között az Élet gomolyog.   Kezdet és Vég örök titka: A… Tovább »