Pete László Miklós versei

Esős szerda volt, sáros és kopár, Ázott tollal búgott a gerle pár, Pest szűk utcáin fröcsögött a sár, Káromkodó kocsis, kopott batár, Az utcán más nem jár… Pár lelkes fiatal itt mit akar? Nem tudja, hogy sok vizet nem zavar? Mit ér a derű, Ha minden szükségszerű, S keserű?   Hát mit akarhat néhány fiatal?… Tovább »

Valamikor egyszer régen, Talán éppen Most megy feledésbe… Valamikor régen, Itt, Magyarországon, Még a rügyek sem fakadtak ki az ágon, S történelmet írt a Költő, Meg a Népe… Valamikor régen… Tán ma is ez kéne… Áldott az emléke. Valamikor egyszer régen… Talán mégsem Kéne elfeledni. Valamikor régen Itt Magyarországon, Úgy esett le a fekete-sárga járom,… Tovább »

Újév a régi hazában, Fogadkozások, hitek, Bátran a szemébe nézünk Előbb-utóbb, De minek?   Oly vén köddel, sejtelemmel Jön az év, Az idei; Mint ezer őskori földvár Hallgatag emlékei.   Ködbe vesző vad földeken Árnyéktömeg didereg, Ki tudja most megmondani, Milyen jövő közeleg?   A ködben káosz szendereg, Árnyékok, meg emberek; Bátran a szemébe nézünk… Tovább »

Nem őrzi kripta, temető, Elrejti mélyen az Idő, És halkul a szava; Emléke áll még dacosan, Miközben hull rá fagyosan A Történet hava.   Akkor volt kard, akadt kereszt, Isten kezét el ne ereszd, A templomot becsüld; És sok-sok tegnapi pogány Fejét meghajtva tétován Országgá lelkesült.   Köd gomolyog, és iszapos a part; Múzeumban pihen… Tovább »

Néhányan ott a messzi Albionban Eveznek, úsznak, vívnak, Küzdenek; S míg tombol kint a rekkenő meleg, Egy ország izgul Értük boldogan.   Egy ország izgul Értük boldogan, S olyan földindulást okoztak itthon, Amiben nem is reménykedtünk titkon, Amihez minden szónoklat kevés.   Amihez minden szónoklat kevés, Feledve minden undokságos érdek, És hű Szeretet özönlik Felétek,… Tovább »

A Haza sohasem politika, Nem rossz, konzervatív kivagyiság, Nem liberális alamusziság, A Haza: Otthon, Élet, Kisvilág.. Szeretlek, Magyarország.   Nem a hatalom pecsétviasza; Hanem mi magunk vagyunk a haza.   Ahol a Lét sosem volt szögletes, S ahol a magyar szó természetes.   Ahol a Múlt dombba-síkságba bújva Magyarrá szentel minden percben újra.   A… Tovább »

A néhai Lajos király Húsz esztendejével, Rozzant seregével Mohácsra ment meghalni.   (Mohács szomorú  mezeje, Magyar Golgota kezdete…)   Elment a szultánnak Kardjával köszönni, Mindenki tudta, hogy Nem fog visszajönni.   Dobzse édesapa, Halott édesanya Koraszülött gyermeke.   Disznógyomor-inkubátor, Önző, rossz nemesi tábor, Zuhanó Magyarország…   Élve tudták tartani, S élve maradt – meghalni.  … Tovább »

A dallamban, a rímben, Szóban, mintában, színben, Játékban, Hangulatban, Abban legyél magyar…   A magyar szó nekünk szent, Másoknak hangulat, De attól, hogy nekünk szép Más szépet Nem tagad.   A ritmusban, a hitben, Friss, élni vágyó hitben, Álomban, Szeretetben; Abban legyél magyar….   Már sokszor fogtunk össze Történelmünk telén, S tiszteltek érte minket Az… Tovább »

Négy fiát is eltemette, Pedig királynak nevelte.   Volt egy álma: Magyarország; Míg barátok szét nem hordják, Ellenségek szét nem szórják… Magyarország, Magyarország.   Volt egy erős, büszke apja, Vajk meg félt – de nem mutatta.   Szenvedélye: Magyarország. Földjét tengerek nem mossák, Mégis, mégis: Magyarország. Magyarország, Magyarország.   Ereiben Árpád vére, Koronát tett a… Tovább »

Nekünk dalol, S a reszketeg Évezredek Már régen elfeledték, Hogyan keletkezett.   A húr Hangja hol felderül, Hol elkomorul; Együtt sírunk és örülünk Tisztán, Szépen, Magyarul.   Egykor még, Elmúlt rég; Hölgy lovagolt ki a vár kapuján, S nyíltak a kerti virágok a völgyben az ősz derekán..   A dal csillámfala Általunk él, s mi… Tovább »