Pete László Miklós versei

Reszketegen fut a sápadt Hold a mogorva, nagy égen; Felhők öble mögül duzzog az alkonyi szél.   Itthon a két gyerekem, csendben hullámzik a szombat; Kint a hideg feledés, bent meg a kályha dalol.   Őszi reményeket áld vagy tüntet a csalfa jövendő; Létünk kincstárát biztosan őrzi a múlt.   Kint a világban düh forr,… Tovább »

Seprűs vén Október Dagaszt őszi sarat, Söpröget lehullott Pesszimizmusokat.   Seprűs vén Október, Az elaggott vagány, Tudja, hamisan szól A fennkölt ál-magány.   Seprűs vén Október Illúziómentes; Tudja: sertésbőrben Bennfentes a hentes.   Szikkadt brekegésnek Örüljön a díja, Igaz magyar dalnak Többé nem lesz híja.   S aki a magyar dal Tüzes borát issza, Annak nem… Tovább »

Hullik a fűre a sárga levél, dagonyázik a szellő; Ősz derekán az idő szép, kegyes, ünnepies.   Nyájas öreg Nap néz le a szürke novemberi égből; Arcán bölcsesség, s vágyteli ősz mosolyog.   Része az évnek, a Létnek a késő ősz, meg a búcsú; Nem jön az inferno, most csak a tél közeleg.   Hibbant… Tovább »

Tudjuk, hogy összeomlik… Gengszterváltás nemzedéke Tudja, csak látszat a béke, Hogy egyszer ennek is vége… Ha a kamat leszakad, Magyar haza nem marad; Írmag se akad…   Hogyha tudjuk, mért fizetjük? Oktalanul, Mért rohanunk a sötétbe? Mért? Mért fosztjuk ki önmagunkat Süket semmiért?   Tudjuk, hogy összeomlik… A csomolungmányi köteg Fojtogató kölcsöntömeg Nem fizethető, Elmegy… Tovább »

Lonc, Lonc, Sivár konc, Jövő nyakán kőkolonc, Futó szél-lobonc…   Villám villan, Elkésett nyári zivatar sistereg; Koldus Jövő vén Jelennel Enyeleg.   Lánc, lánc, Eszterlánc, Beomlik a régi sánc, Elmélyül a ránc.   Eső veri A körtefát, az udvart és a padot, Igyekszik elsöpörni A tegnapot.   Onty, ponty, Asszonykonty, Sír az árva kis poronty,… Tovább »

Szegény, beteg, rongyos jövőnk; A Szomorú Bohóc; Selymet szeretne hordani, De mindene daróc.   Jön a tudás-társadalom, Dalolja a mese; És ifjúságunk tizede Nem tud olvasni se.   Óc, Póc Lópokróc; Zengő kenderkóc; Szeleburdi kis Jövő, Szegény kis vadóc!   Leépítés, csőd, spórolás Életet nem lehel, Minden faviccre rossz poén, Vagy pusztulás felel.   A… Tovább »

Csillagtalan égi tájon Csalfa homály tekereg, Álmodozó szegény ember Gazdag múlttal enyeleg.   Csillagtalan égi tájon Szürke Jelen mendegél, Fehér folton sötét árnyék Színes reggelről regél.   Csillagtalan égi tájon Ásít a vén Irgalom, Vékony jövő-segélyt mérnek Lapos égi asztalon.   Csillagtalan égi tájon Egyhangú zene pereg, Fékevesztett jövő-suhanc Égi pusztán hempereg.   Csillagtalan égi… Tovább »

Tétova nyár van idén, tovaszökken a hajnali szellő; Spórol az ég ura is, ritka a kánikula. Záporesők szemeregnek a tompán szürke egekből; Ázott reggeleken fázik a hajnali szél. Mintha a Földanya félne a rossz szeleburdi nyaraktól, És a pogány meleget megzabolázza idén.   Ám a csepergő enyhe napokban jól lehet írni; Jó puha hűvös idő… Tovább »

Kedvesemmel, Kéz a kézben, Mindörökre összetartozván, A Szentélybe léptem…   A külvilág: magányos hegyorom, Itt fölénk tornyosult: A Nyugalom.   Mint vak világot a téridő máza, Úgy fogadott Az élő Isten háza.   Kezem a szeretet felé kitárván, Alázatot lehelt belé A márvány.   Jöttünk nyakig öltözve szenvedélybe, S a félhomály elvezetett A fénybe.  … Tovább »

Aprócska voltál valaha, S egy felejthetetlen napon, Egy szép, szeszélyes tavaszon Először sétáltunk haza. Madár röppent virágos ágra, S Te mózeskosárból néztél A világra.   Sokat sétálgattam Veled, A nyakamba ültettelek, Néhány meghitt kis éven át Beragyogtad a vén szobát, Volt vidám lárma, Meglepetés, Móka; S Te voltál a leghuncutabb Kis ördögfióka.   Vidáman nevetett… Tovább »