Pete László Miklós versei

A feledés örvényébe lehullt, Vak ködével takarta be a Múlt, Titkát tagadja néha még az ég is, S emlékét őrzi minden ősi  mégis.   Az ember fennen tagadja, de sejti, Hírét-nevét a lelkek mélye rejti, Ott rejtőzik, mint hitünk meghitt éke, S mint a Jövő utolsó menedéke.... Tovább »

Esős tavasz, esős nyár, Ázik a gólyamadár. Nyárelő füle konyul, Hull az eső – egyre hull. Nyirkos, szürke áradat Áztatja az ágakat. Esős tavasz, esős nyár, A csüggedés – vén szamár. Elmúlik török, tatár, Mindig felszárad a sár. Az ördög ugart kapál, Csak epizód a halál. Esős tavasz, esős nyár, Buta végzet kiabál. Tőke hozta… Tovább »

Nyár vizei felé tartunk, A vén kormány csikorog, Nap fényében már messziről Láthatók a zátonyok. Nyár-varázslat ült az égre, Megérkezett a meleg, Vidám kulisszái mögött A Múltak könnye pereg. Álom-börtönök kinyílnak, Csók-fantázia virul, Ha simogatjuk a Reményt, Tán Jövővé alakul. Nyár vizei felé tartunk, Szent Vágyak szíve dobog, Szabadság-anaforákra Élednek a hajnalok. Újjászületik az Élet,… Tovább »

Ilyen őszünk sose volt, Tapsikol a telihold, Izzad élő, Dermed holt, Ilyen őszünk sose volt. A kései hőség hörög, A képzeletünk dübörög, Lassú Idő gyorsan pörög, A jövendő ege dörög. Talányos a telihold, Ilyen őszünk sose volt. Az ország csontváza zörög, Szorongatják brancs-kölcsönök, Elfuserált lövészárkok, S ködbe lopott milliárdok. Kárörvendő telihold, Ilyen őszünk sose volt…. Tovább »

Mint kortalan vicinális, Zakatol a vén Idő, Ma délelőtt temetés volt, Jövőre keresztelő. Ifjú kortól a halálig Utazunk a vonaton, Ütött-kopott esztendőkön Zötyögünk – monotonon. Indultunk Múltak síkjáról, Itt a Jelen kavarog, S közelednek a távolban Már a Jövő-viharok. Zakatol az Idő-vonat, Jövő-alagutat ás, Minden évvel közeledik Az utolsó állomás.... Tovább »

Gondűző Tavaszról Mond mesét a szél, Tavasztündér valahol a Régmúltban henyél. Meghitt Tavasznak szép Híre mendegél, A hétköznapi félelem Napsütést remél. Szkeptikus egekben Szürke fellegek, A nyomasztó előérzet Felettünk lebeg. Gondűző Tavaszról Beszél a Remény, Visszatérhet a nyugalmas Hétköznapi fény? Illan a friss szellő, Gyűlik a korom, Támadásba ment át minden Gonosz hatalom. Vaskos jövő-démon… Tovább »

Az első tavaszi napon Fény táncol az ablakokon. Madárhangok trillája száll, Porrá kezd szikkadni a sár. Eső verte Remény éled, Mindenütt hemzseg az Élet. Az első tavaszi napon Kuncog a Jelen – fapadon. Idő-parti pusztaságban Pénz tetszeleg – koronásan. Múlt apó dől a botjára, Vágyik Jövő-unokára. Az első tavaszi napon Isten lép át egy sóhajon…. Tovább »

Fejünk felett Decemberi szürke ég, Hogy a világ jobb lehessen, Kell nagyon sok Munka még.   Elsuhant a karácsonyi Fényözön, Az esztendő nehézkesen Elköszön.   Az ünnepsor lelki mentő Kapszula, Nem látszik a hétköznapok Rút sora.   Hallgatag a decemberi Szürke ég, Lesz-e még szép magyar jövő? Lesz-e még?   Ócska kunyhó az idei Esztendő,… Tovább »

Egykor idejöttünk, Kormos ég felettünk.   Tán több ezer éve… Ritka kincs a béke.   Istennek hódoltunk, Szabadok maradtunk.   Kormos ég felettünk; Itt voltunk, vagy jöttünk.   Isten élni hagyott Néhány évszázadot.   Török dobja mordult, Sorsunk rosszra fordult.   Kormos ég felettünk; Temetővé lettünk.   Sorsunk harcos céda, Lettünk másnak: példa.   Dicső… Tovább »

Az utolsó nyári napon Felhők függnek égi falon.   A Nyár – forró emlék-halom; Csak az emberség hatalom.   Újabb nyarak, újabb telek, Lét az Idővel enyeleg.   Az utolsó nyári napon Árnyék suhan az ablakon.   Ha akarjuk, a Múlt – erő; Belőle épül a Jövő.   Vagy kapaszkodni és félni; Vagy elengedni, és… Tovább »