Pete László Miklós versei

  Isten sosem kételkedik, Bár ablakát esők verik.   Nemhitek nyegle serege Isten falát nem veszi be.   Pállott ateizmus szakad; Áztatja az elmúltakat.   Isten sosem kételkedik,  Bár derekát szelek verik.   Pesszimizmus-entrópiák Anyag haláltáncát járják.   Abortált jövő-képzetek Fájdalma égen tekereg.   Vak ész abortuszra tanít; Maszkok mögött szorong a Hit.   Pénz… Tovább »

  Galaktikus éjszakában Ezer csillag – egymagában.   Sok kis fénylő anyag-magány; Apró fény mögött – nagy talány…   De a végtelen űr csendje Mégsem a világ Nagy Rendje.   Vén szomorkás entrópia Borul a Lét titkaira.   A Válasz tán sose jön el; Isten szkafandert nem visel.   Apró Fény örökbe fogad Hatalmas távolságokat…. Tovább »

  Isten díszletraktárában Sok leszerepelt világ van.   A hajdani teremtések Zöme sötét régmúlt-fészek.   A végzet patkány képében Tanyázik egy odvas résben.   Isten díszletraktárában Fekszik a halál – nyugágyban.   Hamvába holt kísértések Polcai plafonig érnek.   Tökkelütött világvégék Várják az enyészet végét.   Ateizmus áll magában Isten díszletraktárában…  ... Tovább »

  Fáradt Vízöntő-éjszakán Isten játszik vén citerán.   Panaszos ősi dallamok Hangja az esőbe csorog.   Ismét zárt körben a világ, Szaporodnak a pocsolyák.   Fáradt Vízöntő-éjszakán Isten töpreng a Lét fokán.   Ép-e a Teremtés húrja, Vagy kezdődjön minden újra?   Vén ráncok Isten homlokán; Fáradt Vízöntő-éjszakán.... Tovább »

  Havat hord a januári szél; Érzelgős kis dallamokon Pityereg A Tél.   A végzet hamisan hegedül; Az Ember csak Isten nélkül Lehet egyedül.   Havat hord a januári szél; Nem a tudomány éltet, Hanem A szenvedély.   Havat hord a januári szél; Az Ember nem képletekben, Rubrikákban él.   Ház előtt seperjük a havat;… Tovább »

Isten téli köpenyében Sétál a fagyos sötétben.   Nézeget havas keresztet; Teremtő tenyere reszket.   Sivár, fagyos jelen-kéreg Alatt a halott remények,   S a be nem teljesült Hitek Derékalja kopár hideg.   Hópehely a komor éjben; Isten téli köpenyében.... Tovább »

  Isten ül az Idő partján; Remény jobbján, Gond a balján.   Profán gének, szellem-mémek Néhanapján átkelnének,   De az Időn nincsen gázló, Csak új, Meg újabb fiaskó…   Isten ül az Idő partján… Ami komor, sose pajzán.   Amiben még él az Élet, Végzet-vízbe sose téved.   Ami kicsit sem zavaros, Nem élő –… Tovább »

Az óév sárban fuldokol; Jövő születik valahol.   Tolakodó Covid-sereg Ömbölyög a világ felett.   Kijárási tilalomba Durrog egy-két házi bomba…   Az óév sárban fuldokol; A világ nagy, poshadt akol…   Sáros, esős, pocsék idő, Nagy tócsányi múlt-temető…   Izzadnak az égi falak, Fatörzsekig csap a latyak.   Az óév sárban fuldokol; És kiút… Tovább »

Az Idő sivatagában Kis expedíció szárnyal.   Lét-párnás Élet-csónakok Járják az örök homokot.   Anyag-sziklák felett szállva Szétterjed a Lélek-pára.   Az Idő sivatagában Mindig téllel kevert nyár van.   A hidegre közöny felel, A homok végzetet lehel.   Szél jár múltak romjaira; Minden csupa entrópia.   Az Idő sivatagában Pezsdül a Teremtés – lágyan…. Tovább »

Isten türelmesen figyel; Nem halott, Nem is szunnyad el.   Nem ostoroz tévelygőket, Nem küldi pokolra őket.   Nem trónol aranyló kincsen, Titkosrendőrsége sincsen.   Bosszút nem áll, Nem neheztel. Isten türelmesen figyel.... Tovább »