Pete László Miklós versei

(Apósom, id. Bundik László emlékére. Elhunyt 2016. március 29-én) Az Idő egy nagy halastó talán, Kis Lét-kikötőkkel az oldalán. Tavára meghitten, szépen vigyáz A Nagy Hobbihalász. Halászember tart a túlpart felé, Talán már lát ott rakpartot, Vagy stéget, Mellette rejtelmes dimenzióba Bukott alá Az Élet… Elment Az örök rejtélyek útjára; Az Idő szégyenkezve néz Utána…. Tovább »

Kétség szivárog az égből, Állnak komoran a fák, Eső, Döntésképtelenség – Nyirkosodik a világ… Lucifer vigyorog És szavaz, Zsolozsmázik a Jéghideg Tavasz. Brüsszel fáradt repterén Kopott, szürke árny, Gyertyafényekben vívódik A sápadt hiány… A halál, Mint nedves, fojtó pára – szétterül; Ártatlanok haltak meg… Értelmetlenül… Néhány tucat halvány kis gyertya ég, A kegyelet Jéghideg menedék…… Tovább »

Emléke kristálytiszta, Hangja – árva; Vajon mikor lesz Rehabilitálva?   Az idő minden gonoszságot átír; Hullámverésében nyugszik A mártír.   Volt Istene, Hite, Meg igaza; S az amputált Haza Nem ápol, S nem takar….   Szlovák népét és magyar nemzetét Szerette tisztán, Mindenekfelett, S területrabló, rossz önismeret Féli halálában is A nevét.   A tisztesség,… Tovább »

Közöny-síneken robog az Idő, Az egykedvűség lomha vonata, Te ma leszálltál róla végleg. S a tovarohanó évek Itt felejtették mindörökre Az Emléked.   Voltál családtag, a ház tartozéka, Kicsi dobozban hozott haza Réka Még annak idején… S az időtlenség fényes rejtekén Mindig vidám maradsz.   Az udvar oly kietlen Nélküled, Mint világvégi sziklasivatag; Egy hete… Tovább »

Sós könny gördül a friss gyászban, Több a bánat a világban.   Giling-galang, Lélekharang… Szabadon gyilkolt A bitang.   Még nem, Még nem, Még mindig nem; Még mindig nem szent Isten adománya, A halál, akár a kerge kánya, Vigyorog, A világ céltalan forog, Villog a gonosz késpengéje, Tőre, Nem léptünk még egy fokkal sem Előre…. Tovább »

Nem adott a világnak több esélyt… Talán igaza volt, Talán mégsem; Nem tudja meg soha. Immár az örök közöny rá borult, És ott benne a nagyvilág Kimúlt.   A mai világ ezt érdemli-e? Talán valóban ezt, Talán mégsem; Nem tudja meg soha, Mert a szabadság már nem más, csupán, Mint cukorsmink egy rossz, kiélt Pofán…. Tovább »

Lettél immár a jeges űr lakója, Ahová egyszer én is elmegyek; Eltört éjjel az óra mutatója, S Rád omlottak a végső fellegek. Reménykedem, hogy boldog is lehettél, Úgy negyven évvel ezelőtt talán, S tán véghezvitted, amiért születtél, Mielőtt most elköltöztél, ANYÁM. Reménykedem, hogy voltak fényes évek Az Életedben egyszer hajdanán, Sok szenvedés közt pillanatnyi élet… Tovább »

Átlátszó falat emel az eső, S a köd mögött fázik a temető. A lét könnyet rabol, Emberek sírnak valahol, Az égen álmos, szürke felhő Lassan bandukol.   Szenved a tél: elhagyta az erő, A nagyvilág most öreg temető, Az út sara, pora S a sok csupasz fa tétova, Úgy függ az ég, mint múlt korok… Tovább »