Pete László Miklós versei

Túl a szürkeségen, Túl a szürke égen, Múlt és Jövő ölelkezik Patyolatfehéren. Fagyosság vagy hőség, Szegénység vagy bőség; Csak a Jelen vállát nyomja Minden felelősség. Sápadt idő-tenger, Közepén az Ember, De cselekedni nem lehet Csupán a Jelenben. Túl a szürkeségen, Túl a szürke égen, Pokol s mennyország egyesül Mondhatatlan régen… Túl a szürkeségen, Túl a… Tovább »

Hideg, novemberi fények   Hideg, novemberi fények;Az identitás a lényeg.Ha nem maradhatunk magunk,Attól kezdve senkik vagyunk.Nagy globális vihar-árok;Kenetteljes hazugságok.Hideg novemberi fények;Sose adja fel a Lélek.Hol virrad, hol meg alkonyul,Az idő kavicsként gurul,Az öröklét, meg a semmiEgymás mellett szokott lenni…Mindig maradnak Remények;Hideg novemberi fények…... Tovább »

Ha részei vagyunk a Végtelennek, S a Végtelen bennünk otthonra lel, Magunk vagyunk A Minden, Meg a Semmi, És akkor alkotunk. Ha szeretünk… Az Isten Kívülünk, S bennünk teremt; Ahogy fent, Úgy odalent… Mindegy, Hétköznapok, vagy ünnepek; Az isten soha nem lehet Tömeg. Lehet az ember Nemtelen, Nemes, Csak a felelősség Egyetemes. Profán a lárma,… Tovább »

Feketére festett egekAlatt minden remény beteg.Mindig még nagyobb vermet ás A profán önmarcangolás.Hogyha magunkban nem hiszünk,“Utolsó csatlósok” leszünk.Feketére festett egekAlatt boldogság nem lehetHit és önbecsülés nélkülA Felelősség megvénül.Rövid távú profán görbeApró pályán kering körbe.Feketére festett egekTávlatot nem lebegtetnek.Ha messzire nem nézhetünk,Magunk alatt delelhetünk.Akinek nem jó a magyar,Az a leggonoszabb cudar.Rossz, áruló tekintetek;Feketére festett egek…... Tovább »

Gördülő családtagjaink Házi orvosa, Arcán örök fiatalok Csibész mosolya. Akár a trópusi vihar, Ő mindig siet, Tán csak alacsonyan repül, Tán nem is vezet. Hogyha kehes az autó, Azonnal kiszáll, A diagnózis perceken Belül készen áll. Olyan ember, aki élni, Szeretni szeret, Még csak a minap töltötte Be a negyvenet. Családot és barátot Nem hagy… Tovább »

Istent sohasem lehet megkerülni… Mondták halottnak, Sosem létezőnek, Hogy butaság teremti a Teremtőt, Vagy puszta félelem… Nélküle mégsem élhet Semmi sem…   Magunk teremtünk majd Isten helyett Itt lenn a Földön paradicsomot Szent erőszakkal, Osztályöntudattal, Egyszerre véget ér az elnyomás, És lesz helyette majd Valami más…   Erőszak erőszakot eltöröl, Jön a dicső világforradalom, És… Tovább »

Füstkígyó ádventi égen, Dehogy fent – bennünk Az Éden. Istent csak ostoba okol, Minden ember menny – és pokol. Jót csak magunkból adhatunk, Az Üdvösség – magunk vagyunk. Füstkígyó ádventi égen, Jövő áll a faluvégen. Vagy magunkra nőni hagyjuk, Vagy szelíddé simogatjuk. Füstkígyó ádventi égen, Dehogy fent – bennünk Az Éden.  ... Tovább »

A Boldogság – talán csak Felelősség… Felnőttség dolga, meg kell érni rá, Az “önbeteljesítő” kamaszkorból Éretté válni, Szeretni tanulni… A Felnőttkor nem anyag, Hanem Lélek… Felelőtlen kamasz-tempók helyett, Élni, Szeretni kell A Életet. Szent a felnőttkor… Nem hetyke villanás, De éltető, szelíd tűz, Mindhalálig… Már nincs profán, Minden – valami más… Több nincs felesleges, nyegle… Tovább »

Egyszer kezet fogtunk Sok éve már, Kezemben éreztem csontos kezét… Amíg csak élek, sajnálni fogom, Hogy soha többé nem szoríthatom… Kilencvennél is idősebb volt akkor, Mégis tele Hittel, Energiával, Csupa elszántság, Nemes akarat; Habsburgok közül A Legmagyarabb… Semmi fogpasztavigyor, Semmi festék; Akaratlanul jött a számra: “Felség…” Királynak és császárnak született, Földönfutó lett, Nyegle viccek tárgya,… Tovább »

Újabb év kezdetén… Az Idő még szűz, és megifjodik A Várakozás, Hátha most jöhet Valami Más…   A naptárba már új évszám került, És alábbhagyott a cudar hideg. Új év. A futó örömök után. Jönnek az újabb, és a régi gondok.   Tél közepén Barantáltak Fosztogató ködök, Jéggé fagyott a hagyomány, És a világ Köhög…. Tovább »