Pete László Miklós versei

  Atlantiszban – Múlt-vonaton; Fut a lomha, ósdi vagon.   Nagy köd a Mítoszok Földjén, Emitt füst, Amott meg – tömjén.   Égben lebegő városok Között lomha Régmúlt csoszog.   Atlantiszban – Múlt-vonaton; Fáj az Emlékezet – nagyon.   Memória rostáin át Semmibe foszlik a világ.   Ami fontos, felhőre ül, Lassan Mítosszá lényegül.  … Tovább »

  Atlantiszban is szólt ének, Amíg csak tartott az Élet.   Sejtették, vagy nem sejtették; A Reményt el nem temették.   Sohasem király, vagy kormány Áll a hétköznapok ormán.   A világ szent tükörképe Az otthoni esti Béke.   Atlantiszban is szólt ének, Voltak gazdagok, Szegények.   Fönt ott is kapzsiság termett, S lent ismerték… Tovább »

  Atlantisz legbelső titka Nem egy számadat, Nem is a mindent elsöprő Vízi áradat.   Nem is az, hogy egyszer eltűnt A tenger alatt, S hogy mindennek ellenére Híre fennmaradt.   Bár műhold sem talál semmit A sírja felett, Atlantisz mégsem a végzet Szimbóluma lett.   Atlantisz legbelső titka Nem a technika, Nem is a… Tovább »

  Atlantisz dacos emléke Nem áll az utunkból félre.   Nem áld meg, De nem is átkoz; Nem lett hűtlen önmagához.   Boríthatja a Múlt doha, Nem fogja feladni soha.   Nem lágyul időre, hőre, Ő marad a Jövő őre.   Igazságot akar végre Atlantisz dacos emléke.... Tovább »

  Atlantisz bennünk él régen, Valahol lent, Nagyon mélyen…   Fentről folyton feledtetve… Alulról mégsem feledve.   Alvad a messzi Múlt vére, Volt a Földön világvége…   Atlantisz bennünk él régen; Csillag egy mitikus Égen…   Be van a lelkünkbe égve, S mint Reményt, őrizzük félbe….   Tudjuk ott  Lent, Nagyon mélyen, Hogy a Múlt… Tovább »

Atlantisz bő köpönyege Nem passzol ma már senkire.   Világvége-hangulatok Festik alá a holnapot.   Rossz, agresszív utópiák Horgára akadt a világ.   Atlantisz bő köpönyege Foszlik, mint a régi rege.   A mindenható tudomány Halad lidércfények nyomán.   Fiktív. ágrajzos őshazák Sosem volt nyomát kutatják.   Atlantisz bő köpönyege; Ellopták, Pedig kellene…  ... Tovább »

Atlantisz emlékezete A lelkünkbe van ültetve.   Átragyog az Időn, ködön, Mohaként tapad a kövön.   Létét ezer nyom mutatja, Csupán a profán tagadja.   Vastag, néma idő-kéreg, Alatta csillog a Lélek…   Isten örökös követe Atlantisz emlékezete.... Tovább »

Mi volt másképp Atlantiszban? Arról nem szól a mese, Bízik a sátán benne, hogy Nem tudjuk meg sohase.   Talán ott is mindenféle Propaganda harsogott, Önmagának a gonoszság Emlékműveket rakott.   Tán a nép ott is tudta, míg El nem nyelték a habok, Hogy nem érte dolgoznak a Kulturális alapok.   Mi volt másképp Atlantiszban?… Tovább »

Atlantiszban, nagyon régen, Másik Hold úszott az égen.   Más folyók, másféle hegyek, Más Föld volt, és más tengerek…   Más tél volt, Másféle tavasz; Csak az ember volt ugyanaz.   Atlantiszban, nagyon régen, Viskó állt a faluvégen…   Profanizált gólyatávlat Nem ismert morális gátat.   Telt a propaganda-bendő; Dogmákba fúlt a jövendő.   Csillag… Tovább »

 Atlantisz az őszi ködben, Fáradtan, Idő-törötten…   Hivatalból feledtetve, Soha el nem feledhetve,   Évszázadok lába nyomát Viszi idő-sírján tovább.   Atlantisz az őszi ködben; Sohasem fejlődés-szögben,   Egyenesvonalúságok Vén varja dühödten károg…   Profán tákolmány nyöszörög… Vén sejtelmes őszi ködök…   Atlantisz az őszi ködben, Sokatmondó őszi csöndben…   A létével sárba rángat Megveszekedett… Tovább »