(Versek Lilla festményeiről – 4.)
Gusztáv Adolf király hadihajója
Másfél kilométernyit sem futott
– A röpke szélroham csak jött s elült –
Megdőlt,
Felborult,
Gyorsan elmerült…
A világ legszebbik hajója volt,
Sebtében indult volna
Hadakozni,
S a hazai öbölből sem jutott ki…
*
Királyi hübriszt hordozott a Vasa,
Az pedig nem marad a víz színén…
Gusztáv Adolf..
A terveket maga rajzolta át..
Mint önmagának hajótervezője,
Mindenese és zsoldos katonája,
És magamagának írott végzetét
Ruházta át a nyomorult hajóra..
Vasa…
Vasa..
Nem tudta meg, hogy élni,
Úszni jó…
Mozgó koporsó lett az
A hajó…
*
Minden Titanicnál rövidebb létű
Halálra díszített
Szegény hajó…
Gyászolja dereglye,
Halászhajó,
Gyászolja hosszú életű uszály..
Építtette:
Gusztáv Adolf király…
*
Vasa…
Vasa…
A tenger lett a sírja..
A végzetet nem Isten,
Ember írja…
*
A képen már magányos a hajó…
Hullámköd mögé menekült a part,
Sunyít a Nap,
Jövő nem integet,
Isten most fordítja el a szemét,
Feketéllik a katasztrófa-érzet…
Most veszi át a hatalmat
A végzet…
Feketéllik a döntő pillanat…
A Vasa már bal oldalára dőlt,
A nyitva hagyott ágyúréseken
Már ömlik be a tenger,
A árbocok sudár-egyenesek,
Hogy zúgva összeroppanhassanak,
Már csak egy pillanat kell…
Közönyös a tenger…
Nem kegyelmez
Az ember…
Vasa…
Vasa…
Hullámokba bújt Jelen körülötte,
Múlt és Jövő
Összezárul
Mögötte…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: