Pete László Miklós versei

  Sors-barázdát billegetünk, Szerencsetojást keltetünk, Élünk csendesen. Körülöttünk hömpölyög a  Vén Történelem.   Jövő-palántát nevelünk, Élünk, Alkotunk,  Szeretünk, Az Idő halad, Lelkünk mélyén hullámzik a Szabad Akarat.   Profán hétköznap csikorog, Rossz végzetek gyomra korog, Száll az Út pora… Szalad velünk a rozoga, Vén História.   Sors-barázda-billegető, Szerencsetojás-keltető Posványos Jelen; Felelős vagy, hogy milyen lesz… Tovább »

  Pojácák világa készül; A szakrális Múlttá évül.   Abszurditás-szörnyetegek Pénz-paripán özönlenek.   Globál-pénz rabszolgát keres; Normává lesz a beteges.   Hogyha hit profánba téved, Semmiről se szól az Élet.   Semmi-hegyen nihil épül; Pojácák világa készül.  ... Tovább »

  A Teremtő Képzelet Isten adománya, Megszámlálhatatlan Álom Alkotóját várja.   Boldog, aki él vele, Álom-milliárdos, Lelki gazdag, Ezer égi Öröklétben szálldos,   Ahol nem élnek vele, Nem is futja másra, Izzadságos közhelyekre, Rossz önvallomásra.   A Teremtő Képzelet Nem öncélú bőség, Általa nem kisebb, Nagyobb lesz A Felelősség.   Téglát akkor szolgáltat Jövő-épülethez, Ha… Tovább »

  Mezítlábas történelem Nemzet-amnéziát terem,   Mivelhogy az apja-anyja Puszta ideológia.   Szikkadt dogma-özön lép be Az események helyébe.   Mezítlábas történelem; Múltba tolakszik – a jelen.   A Múltba doktrínát helyez, Torzít, Oroz, Előjelez,   S a kontár “történetírás” Egész évszázadot elás.   Mezítlábas szerzetesek Írtak a valóság helyett   Mindenféle hét gyászmagyart, Teremtve… Tovább »

  Atlantiszban – Múlt-vonaton; Fut a lomha, ósdi vagon.   Nagy köd a Mítoszok Földjén, Emitt füst, Amott meg – tömjén.   Égben lebegő városok Között lomha Régmúlt csoszog.   Atlantiszban – Múlt-vonaton; Fáj az Emlékezet – nagyon.   Memória rostáin át Semmibe foszlik a világ.   Ami fontos, felhőre ül, Lassan Mítosszá lényegül.  … Tovább »

  Végzet, az öreg képkufár Állandóan vevőre vár.   Tudja, hogy hiába viccel, Mivel Isten sose giccsel.   Rossz jövő-képekkel házal, Füllenteni sose átall.   Pénzes balekot nem várat, Rásóz rossz utópiákat.   Végzet, az öreg képkufár; A készlete nagyon sivár.   Mézesmázos utópiák; Rózsaszínre gyilkolt világ,   Poklok bugyraiban kutat, És az utópia-tudat  … Tovább »

  Időn túli csendes ulti; A Játék sosem pusztul ki.   Isten ingujja felgyűrve, Lapjába van elmerülve.   Száll az Idő – Jövőt vésve; Hallatszik hullámverése.   Időn túli csendes ulti; Egyet sem ér, ami multi.   Egyik partner a lenézett, Állandóan vesztes végzet,   A Idő a sziklát veri, A fátumot kiröhögi.   Időn… Tovább »

  Agresszív filmeket Csinálnak nyugaton, Mai erőszak tombol a Régi várudvaron.   Forrong az indulat, Kegyetlenség szálldos, Kezeket vágat baltával Földnélküli János.   Ütött-kopott hősök Halált nyeldekelnek, Vértengerbe fulladnak a  Meg sem élt szerelmek…   Véres akció-tömkeleg… Cselekmény? Banális… Távlatszegény, de leginkább Komor és brutális.   Forgatókönyv táncol A csatabárd élén, Csak az erkölcsi feloldás… Tovább »

  Istennek nincs hivatala, Lobbikat nem szervez soha.   Nem érdekli statisztika, Sem életszínvonal-vita.   Minden Igazat megáldott, Ingyen kínál boldogságot.   Istennek nincs hivatala; Nem gyűjt szavazatot soha.   Nem a fogyasztás mértéke, Hanem a szent belső Béke.   Sem a béka, sem a gólya Nem a távlatok hozója,   Hanem a Szabad Akarat,… Tovább »

  Szakajtóba zárt emlékek Csendes estén enni kérnek.   Táplálójuk – önismeret, Meg a csöndes emlékezet.   Csendes, misztikus estéken Jelenbe ugrik a Régen…   Szakajtóba zárt emlékek Öregedve visszatérnek.   Megkopva, elkeveredve, Ó vágyakkal elegyedve,   Időrendben módosulva, Harmóniává simulva.   Szakajtóba zárt emlékek; Rajtuk fényes idő-kéreg,   Pillanatvirágok közte; Egy életté állnak össze…. Tovább »