Trianoni határ-féreg;
Profán hitben nincsen lélek.
Clemenceau, szegény vén szamár,
A pokolban bánhatja már.
Hogyha akkor tudta volna,
Hogy Vichy lesz a jutalma,
Utána meg iszlám-özön;
Szégyenében le is köszön.
Trianoni határ-féreg;
Ostoba lila remények…
Valahol Lloyd-George is sejti,
Még a botját is elejti…
Megbánta már a vén medve,
Hogy Clemenceau-nak engedte
Közép-Európa sorsát,
Pedig – otthon sokan mondták…
Trianoni határ-féreg;
Azóta is hat a méreg…
Woodrow Wilson nem értette,
Hogy’ köthették meg mellette
A Trianon-őrültséget…
Orcája szégyenben égett,
Ellenszenvét kimutatta,
Nem is ratifikáltatta…
Trianoni határ-féreg;
Puszta rablás volt a lényeg…
Bratianu nem volt buta,
Parlamentjében azt mondta,
Míg a magyarban élet van,
A román nincs biztonságban…
Tudta, mi volt: haramia,
Hogy a becsülete oda…
Trianoni határ-féreg;
A lelkek még ma sem épek…
Benes adatokat koholt,
Az álnokság zsenije volt.
Csehország már nem volt elég,
Kellett hozzá – a Felvidék…
Evés közben nagyokat nyel;
Balaton kell,
Meg a tenger…
A biciklijét túltolta,
Clemenceau is megsokallta…
Trianoni határ-féreg…
Kavarognak az emlékek…
Száz éve azonos tünet:
Folyamatos fegyverszünet…
Egységes Kárpát-medence
Darabokra szeletelve…
Ez mindenkinek kaloda,
Mivel a bizalom oda…
Trianoni határ-féreg,
Még ma is pusztít a méreg…
Sok századig sorsközösség;
Ma meg – gyűlöletközösség…
Kis félig-meddig gyarmatok
Között nyegle szél sompolyog…
Végzet?
Szabadság?
Ráció?
Talán – konföderáció…
