Atlantiszban – Múlt-vonaton

Atlantiszban – Múlt-vonaton;

Fut a lomha, ósdi vagon.

Nagy köd a Mítoszok Földjén,

Emitt füst,

Amott meg – tömjén.

Égben lebegő városok

Között lomha Régmúlt csoszog.

Atlantiszban – Múlt-vonaton;

Fáj az Emlékezet – nagyon.

Memória rostáin át

Semmibe foszlik a világ.

Ami fontos, felhőre ül,

Lassan Mítosszá lényegül.

Atlantiszban – Múlt-vonaton;

A kétely mindig monoton.

Régi Földön,

Régi Égen

Mára csak a Szép az Érdem.

Atlantisz Lelkünkben hallgat,

Soha többé meg nem halhat.

Napfény – hajdan volt falakon…

Atlantiszban –

Múlt-vonaton.