Végzet, az öreg képkufár
Állandóan vevőre vár.
Tudja, hogy hiába viccel,
Mivel Isten sose giccsel.
Rossz jövő-képekkel házal,
Füllenteni sose átall.
Pénzes balekot nem várat,
Rásóz rossz utópiákat.
Végzet, az öreg képkufár;
A készlete nagyon sivár.
Mézesmázos utópiák;
Rózsaszínre gyilkolt világ,
Poklok bugyraiban kutat,
És az utópia-tudat
S az áldemokratikus rend
Gép-egyenlőséget teremt…
A Szellem éppúgy nincs jelen,
Mint a legrosszabb scifiben…
A másik végletet adják
Lehangoló disztópiák.
Mindegyikük undorító,
Lelkiismeret-romboló,
Mindenért embert okoló
Világvége-kollekció…
Végzet, az öreg képkufár
Nem tudja, hol van a határ,
Vagy nem is akarja tudni;
Neki jót hozhat a lutri.
Neki a Szabad Akarat
Örök ellensége marad,
Prédikál ezer kétséget,
Örök szükségszerűséget,
S árulja mázolmányait,
Hátha megszédít valakit…
Végzet, az öreg képkufár
Voltaképpen – csodára vár.
Profán világmagyarázat
Nem ráz meg öröklét-házat,
És az úgynevezett “mémek”
Isten helyébe nem lépnek.
Végzet, az öreg képkufár
Önmagára sose talál.
Mint agg avantgárde-kövület,
A Tradícióra süket,
S a formabontás alkonyán
Ő lesz az utolsó profán.
Anyag-feltámadásra vár
Végzet, az öreg képkufár.
