Gyermekszemmel Tróját látta,
Felnőtté lett – megtalálta.
Híve volt régi daloknak,
Nem hitt a szkeptikusoknak.
Más megalkuszik,
Vezekel;
Schliemann soha nem adta fel.
Tróját nekünk Ő ásta ki –
Ma sem bocsátják meg neki…
Nevére fanyalgás ragad;
Örökre “dilettáns” marad.
A kánonnak máig se kell,
Schliemann soha nem adja fel.
Részeges lelkész az apa,
Tróját keresné a fia…
“Trója, fiam?
Az csak álom….”
“Ha felnövök, megtalálom!”
Az apja tán rá se figyel…
Heinrich Schliemann nem adta fel.
Árva volt – hajótörött lett…
Idegen föld,
Szatócsüzlet…
Garasoskodva és fázva
Nyelveket tanult – biflázva…
Másokat a végzet nyel el…
Heinrich Schliemann nem adta fel.
Elé szerencse térdepel,
Megjön az üzleti siker,
De a gyermekkori célja
Nem homályosult el.
Trója…
Mást a siker odébb terel,
Heinrich Schliemann nem adta fel.
Kezében Homérosz-kötet,
Keres várost,
Kaput,
Követ…
Ahol mondták, ott nem látta,
Homérosszal – megtalálta.
Más a sértődéssel perel;
Heinrich Schliemann nem adta fel.
“Lássátok, ez Trója! Tessék!”
Tévedett a hitetlenség…
Schliemann ásója meg nem áll,
Mükénére is rátalál.
Más a babérjain pihen,
Heinrich Schliemann nem adta fel.
Ő egy ablakot kinyitott,
De számosat csukva hagyott.
Minden kor csak annyit nyit ki,
Amennyit még fel tud fogni,
Vagy annyit sem. Teóriák
Helyett nem kell az igazság.
“Tudományos dogma készül,
A dogmákból ál-múlt épül,
Tudományos kánon-világ
Ápolja az amnéziát,
És a poshadt hitetlenség
Azt hiszi magáról: fenség.
A Múlt mítosz-nyelven üzen
Keresztül sok évezreden.
Érteni olyan amber kell,
Aki – hogyha kell – hinni mer,
Aki önmaga lenni mer,
Aki soha nem adja fel,
S tudja, amit Schliemann tudott:
Vannak még csukott ablakok.
