A néhai Heinrich Schliemann

Gyermekszemmel Tróját látta,

Felnőtté lett – megtalálta.

Híve volt régi daloknak,

Nem hitt a szkeptikusoknak.

Más megalkuszik,

Vezekel;

Schliemann soha nem adta fel.

Tróját nekünk Ő ásta ki –

Ma sem bocsátják meg neki…

Nevére fanyalgás ragad;

Örökre “dilettáns” marad.

A kánonnak máig se kell,

Schliemann soha nem adja fel.

Részeges lelkész az apa,

Tróját keresné a fia…

“Trója, fiam?

Az csak álom….”

“Ha felnövök, megtalálom!”

Az apja tán rá se figyel…

Heinrich Schliemann nem adta fel.

Árva volt – hajótörött lett…

Idegen föld,

Szatócsüzlet…

Garasoskodva és fázva

Nyelveket tanult – biflázva…

Másokat a végzet nyel el…

Heinrich Schliemann nem adta fel.

Elé szerencse térdepel,

Megjön az üzleti siker,

De a gyermekkori célja

Nem homályosult el.

Trója…

Mást a siker odébb terel,

Heinrich Schliemann nem adta fel.

Kezében Homérosz-kötet,

Keres várost,

Kaput,

Követ…

Ahol mondták, ott nem látta,

Homérosszal – megtalálta.

Más a sértődéssel perel;

Heinrich Schliemann nem adta fel.

“Lássátok, ez Trója! Tessék!”

Tévedett a hitetlenség…

Schliemann ásója meg nem áll,

Mükénére is rátalál.

Más a babérjain pihen,

Heinrich Schliemann nem adta fel.

Ő egy ablakot kinyitott,

De számosat csukva hagyott.

Minden kor csak annyit nyit ki,

Amennyit még fel tud fogni,

Vagy annyit sem. Teóriák

Helyett nem kell az igazság.

“Tudományos dogma készül,

A dogmákból ál-múlt épül,

Tudományos kánon-világ

Ápolja az amnéziát,

És a poshadt hitetlenség

Azt hiszi magáról: fenség.

A Múlt mítosz-nyelven üzen

Keresztül sok évezreden.

Érteni olyan amber kell,

Aki – hogyha kell – hinni mer,

Aki önmaga lenni mer,

Aki soha nem adja fel,

S tudja, amit Schliemann tudott:

Vannak még csukott ablakok.

Tovább a blogra »