Magyar Kultúra Napja van,
Vén borongós január,
Volt itt már orosz megszálló,
Török, Habsburg, meg tatár.
Bennünk a magyar Hagyomány
Energiája remeg,
Körülöttünk ülnek régi,
Meg új ellendrukkerek.
Jöttünk – vagy mindig mi voltunk
Az őslakók valaha;
Régen elhalkult bennük már
Az Eredetek Dala.
Magyar Kultúra Napja van,
Fájdalmasan zúg a szél,
Úgyse marad meg Magyarnak,
Aki a Jövőtől fél.
Ha értenénk, hogy mit zörög
Lábunk alatt az avar,
Tán sejtenénk, mikor, hogyan
Született meg a Magyar.
Tenger viszontagság után,
Hogy még mindig itt vagyunk,
Jelenünkért a Múltunknak
A Jövőnkkel tartozunk.
Magyar Kultúra Napja van,
Ilyenkor a Múlt mesél,
Vad dallammal festi alá
A vén januári szél.
Európát védtük. Néha
Fel sem fogta, mi a gond…
Utána meg ajándékba
Kaptuk tőle – Trianont…
A nyakunkba állandóan
Újabb túlerő esett,
Mindig mi voltunk a vitéz,
De tragikus kevesek…
Magyar Kultúra Napja van,
Örök-magunk ünnepe;
Minden életképes Jövő
Régi és Új elegye.
Ha további ezer évre
Megmaradni akarunk,
Sose feledjük: kultúránk
Mindig mi magunk vagyunk.
Jó, ha bennünk vegyül össze
A nyugat és a kelet,
De közönséges múzeum
A Magyar sosem lehet.
Kultúra helyébe nem lép
Hivatal, se hatalom;
A Tradíció a keret,
Mi vagyunk a tartalom.
