Pete László Miklós versei

A vén Naprendszer titkai Egyhamar nem derülnek ki.   Elpárolognak a Múltak; A Lét sokkal bonyolultabb.   Egy sárgolyó Földdé érett; Zsebre tesszük, hogy van Élet.   A vén Naprendszer titkai… Csak az Idő fürkészi ki…   Mindig elérhetetlenek, Ameddig az ember – gyerek.   A Galaxis egy szelete Sem utópiák díszlete…   A vén… Tovább »

Szent Örömnek nincs mértéke. Öntörvényű, mint a Béke.   Világába be nem léphet A hivatal, meg az érdek.   Az Igazak Széppé érnek, Szent az Érzés, meg a Lélek.   Az Igazság legszebb éke; Szent Örömnek nincs mértéke.... Tovább »

Fáradt napok, fáradt percek… A vén Idő lassan perceg.   Hatezer évig tartó hét Issza energiám levét.   Göndör hajú vén November… Hallgatag ködben az ember…   Bolond, aki búval henceg; Fáradt órák, fáradt percek…... Tovább »

Atlantiszból nem jön vonat; Isten sohasem fosztogat.   Meg nem valósult álmokat Még az ördög sem látogat.   Az összes hatalom szolga, Az Élet nem szlogen dolga.   Isten sokáig válogat; Atlantiszból nem jön vonat.... Tovább »

Trója vén citadellája Hektórt már hiába várja…   Kikötőben ezer hajó; Árnyékban pihen a faló.   Régmúlt korok szürke ege; Lábjegyzetnél több a rege…   Mindig odaát a lényeg; Holt hősök örökké élnek.   Mindig végtelen a pálya; Trója vén citadellája.... Tovább »

Világvégi Csendességben Isten ül magányos fényben.   Minden kérdés ott toporog, Sötétségben a válaszok.   Elnémul minden Eredő; Lábát lógázza az Idő…   A mélységben profán lárma, Magasságban Isten Álma.   Áldott Szabad Akaratok Tükrét nézik a Csillagok.   Minden Jövő sötétségben; Világvégi csendességben.... Tovább »

Víruskoronás November; Aggódik a legtöbb ember…   Járvány garázdálkodása Türelem falait ássa.   Hónapos kemény fagy kéne, Attól elpusztulna végre…   Amit nagyon rég nem adott: Adjon Isten száraz fagyot!   Kopaszodnak az őszi fák, Idén se lett jobb a világ.   Aggódik a szegény ember Víruskoronás November.... Tovább »

Zsombék az Idő-mocsárban Születtében, Pusztultában   Egy-egy civilizáció; A fejlődés csak fikció.   Atlantiszból – Atlantiszba, Előbb hinta, Aztán csúszda.   Zsombék az Idő-mocsárban, Öntelt, kiszáradt magányban…   Profán hübrisszel beéri, Még saját magát sem érti…   Nem is vezetnek sehova, Isten sem jár rajtuk soha.   Zsombék az Idő-mocsárban, Örök világtalanságban…   A rossz,… Tovább »