Zsombék az Idő-mocsárban
Születtében,
Pusztultában
Egy-egy civilizáció;
A fejlődés csak fikció.
Atlantiszból – Atlantiszba,
Előbb hinta,
Aztán csúszda.
Zsombék az Idő-mocsárban,
Öntelt, kiszáradt magányban…
Profán hübrisszel beéri,
Még saját magát sem érti…
Nem is vezetnek sehova,
Isten sem jár rajtuk soha.
Zsombék az Idő-mocsárban,
Örök világtalanságban…
A rossz, anyagelvű pokol
Mindig haldoklik valahol..
Öntelten nézünk az Égre,
S mindig Atlantisz a vége…
Mindig ugyanolyan ágyban;
Zsombék az Idő-mocsárban…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: