A régi Mítosz befogad,
Ha belőlünk más nem marad.
A Mítosz időtlen, gondos,
Talán más nem is volt fontos…
Ha mind visszatér az Egybe,
Elférünk egy lábjegyzetbe…
A régi Mítosz befogad,
Tán néhány új szál is fakad…
Volt egy civilizáció,
Ahol a kerge ráció,
Meg a pökhendi tudomány
Nem látott túl saját orrán.
Ahonnan fejét kihúzta,
Éppen oda zuhant vissza,
S maga teremtette káosz
Rántotta végül magához.
Aki értékeket éget,
Nem kerüli el a véget…
A régi Mítosz befogad,
Majd holtunkban is enni ad.
Bár miénk volt a Láthatár,
Nem fogtuk fel, hol a határ…
Nem jutottunk nagyon messze,
Távolról néztünk a Hegyre.
Nem ám az üvegházhatás –
Mi magunk voltunk a csapás..
Hallgat az öreg Teremtő,
Közönyösen fut az Idő.
A régi Mítosz befogad,
Rossz jövőként meg nem tagad.
Feledés-kabátot húz ránk,
Az lesz az utolsó hazánk.
Ha mégis marad pár foszlány,
Tagadja majd a tudomány…
A régi Mítosz befogad,
Mint a régi hatalmakat.
Hirdeti majd emlékünket,
Elsorolja bűneinket.
A vétkeink ugyanazok,
Amiket régi Mítoszok
Elődeinkről mondanak;
Nem voltunk új a Nap alatt…
Majd az elárvult Jelképek
Völgyében fakad új Élet.
Atlantiszból tán több maradt…
A régi Mítosz befogad…
