Nincs mit adni szerencsére;
Nem borul előttünk térdre.
Rekedt hangú tárogató,
Fújja a Vén Halogató,
Akinek kézcsókja végett
Reménykedve vár az Élet…
Nincs mit adni szerencsére;
Úgysem jön, amikor kéne…
Maga dönt, mikor áll elő
A Vén Késedelmeskedő.
Némelyik emberhez beül,
Másokat meg folyton kerül.
Nincs mit adni szerencsére;
Sült galamb se jön ebédre,
S aki nem nyomul feléje,
Annak nincs is szerencséje.
Ami várunk, annyit kapunk;
A szerencsénk – magunk vagyunk.
Nincs mit adni szerencsére;
Csupán önbizalom kéne…
Fortuna nem istenasszony,
Csak magunkhoz való viszony.
A Lelkünkben lakik a Rend;
Szerencsét nem Isten teremt.
Ha nem kell, ne álljunk félre;
Nincs mit adni szerencsére.
