Atlantisz vén idő-árnyéka lebben,
Mint ködfoltok a téli szürkületben…
Emléke kitart ma is,
Egyedül,
Múltra,
Jelenre
Ma is
Rávetül.
Homályos célzások,
Platón szava,
Meg Szólón el nem kezdett eposza…
Bár nemhit havát hordja rá a Tél,
Emléke
Ma is él.
Még nem hűlt ki,
Még nem hullt szerteszét,
És a Múlt csendes tengere felett
Még halljuk
Egyre halkuló
Neszét.
Míg nem feledjük,
Isten is szeret,
Még reményünk lehet,
Még rendelkezünk
Jövővel és
Múlttal;
Még kapcsolatban állunk
Önmagunkkal.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: