Félévszázados régi Tavaszok
Emléke még a lelkemben ragyog.
A hó után,
A hosszú tél után…
Bágyadt fényben merengő délután
A ház udvarán…
Akkor mondta azt először Anyám:
“Istennek hála, most már vége van,
A hosszú télnek most már vége van,
Tavasz jön, kisfiam.”
Csodára várva néztem szerteszét,
S hallani véltem
A születő
Friss Tavasz
Neszét…
És ünneplőbe öltözött a lelkem…
Az a délután még mindig sajog…
Félévszázados régi Tavaszok…
Azóta ünnep minden Kikelet…
Ahogy fellélegzenek az egek,
Nőni kezdenek az első rügyek,
Szemérmesen kidugja a fejét
Az első elszánt kicsi ibolya,
Nyújtózik,
Mosolyog,
Erőre kap,
Sóhajt a Nap,
És böjti szelek trombitaszavára
A tél visszavonul,
S minden gyümölcsfa virágba borul…
Ahogy a Kikelet megérkezik,
Belőlem is olvadnak a telek,
Ifjú leszek,
Süvölvény,
Kisgyerek;
S ahogy Kikelet illatárja száll,
A világ rendje újra helyreáll…
Sorakozik az összes Kikelet,
Ami elnyargalt életem felett,
Körtáncot járnak,
Együtt énekelnek
Rózsaillatú reménydalokat;
Zsong minden lomb,
Tapsol hozzá az Élet,
Az örökkévalóság újraéled,
S a kör közepén
Ama régi szent Tavasz mosolyog…
Félévszázados régi Tavaszok…