Ruháját és rohamát
Csodálta a fél világ…
Hogyha megjelent egy század,
Tábornokok,
Kisasszonyok
Azt dörmögték,
Sikoltozták:
“Hej, micsoda katonák!”
Elpirul a kósza nyár,
Megremeg három határ,
Sok festőt megihletett, ha
Rohamra ment
A huszár.
A világ csodája lett,
De senkit sem érdekelt,
Hogy miből lett…
Hogy honnan érkezett…
Hogy miféle tragédiák szülötte
A huszár…
Megszűnt a Múlt,
Eltűnt a fenn,
S a lenn,
S karddal a kézben kényszerült
Védeni magát
A Jelen…
Szétesett akkor
A magyar világ;
Hej, micsoda katonák!
Vérben fürdött a határ,
Gyilkolt török,
Meg tatár,
Alig akadt az országban
Pár igazi vár..
Akkor született
A huszár…
Vér, könny, halál a világ…
Hej, micsoda katonák!
Mohács utáni nemzedék;
A Haza – már csak maradék,
Holt apa nem felel,
Élni –
Harcolni
Kell…
Lehet félni,
De a gyilkos portyázót,
Az emberrablót
Utol kell érni.
A török nem vár…
Erre született
A huszár…
Más frontokon
Csodálták
Gyorsaságát,
Erejét..
Modern tatár,
Kelet vad harcosa…
De nem értették meg
Soha…
A huszár a magyar Jövőt védte.
Véresen,
Ezerszeresen
Szenvedett meg érte.
A hitványa menekült,
A java lóra ült,
És szablyát vett kezébe.
Száguldozott
“Roppant sereg előtt”
Védett
Országot,
Jövőt,
És sohasem tisztelte
A túlerőt.
A nagy csatákat a török uralta,
De a huszár
Kis háborúba csalta;
És ott hiába
“Oszmán hadi hold”
Minden vereséget
Tízszer megtorolt.
Szpáhi, janicsár
Gyűlölte gyalázta,
A huszár a túlerőt
Ezerszer megalázta.
“Sose láttunk még kutyát, dühösebbet!”
És itt a török húzta
A rövidebbet…
Szultán,
Pasa
Hiába átkozta,
A huszár kitartott,
Amíg
Fordult a kocka…
Sokkal később
A huszár
Hegyen-völgyön harcolva
Tört haza,
Mert hívta
A Haza…
Nélkülük nem volna Magyarország,
Rég elfeledte volna
A közönyös világ…
Hej, micsoda katonák!
Jövőnk lépcsején állva
Jó szívvel kell emlékeznünk
A néhai
Magyar
Huszárra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: