Pete László Miklós versei

Ruháját és rohamátCsodálta a fél világ…Hogyha megjelent egy század,Tábornokok,KisasszonyokAzt dörmögték,Sikoltozták:“Hej, micsoda katonák!” Elpirul a kósza nyár,Megremeg három határ,Sok festőt megihletett, haRohamra mentA huszár. A világ csodája lett,De senkit sem érdekelt,Hogy miből lett…Hogy honnan érkezett… Hogy miféle tragédiák szülötteA huszár… Megszűnt a Múlt,Eltűnt a fenn,S a lenn,S karddal a kézben kényszerültVédeni magátA Jelen… Szétesett akkorA magyar… Tovább »

Egy nappal Szent LászlóÜnnepe után,Esőcseppek mosolyognakA vén körtefán Emlék-kalitkábaA Múlt sose fér,Amíg van Élet és Jelen,Mindig hazatér. Hallgat, ami fontos,Fecseg a profán.Egy nappal Szent LászlóÜnnepe után…... Tovább »

(Versek Lilla festményeiről – 2.)   Kicsi virgonc kutyuskánk, Vidám vizsla fajta, Ő néz rám erről a képről, Szíve-lelke rajta.   Szeleburdi lelkének Kacag minden vágya, Kétéves már, de nem nőtt be Még a feje lágya. Hűség és jóindulat A nagy zöld szemében, De sose tudhatjuk, hogy mit Forgat a fejében.   Puha, bájos pofika,… Tovább »

Lila, profán ál-jövendőDörömböl a hegyeken,Azt rikoltja, mostantól aBarackfán – kókusz terem. Csiricsáré rózsaszínbenAz Élet – a holtaké;Tótágasra állt a világ,Ülepe néz felfelé. Lila, profán ál-jövendőSzellemvilágot idéz,Kalitka lesz a szabadság,És szégyen a józan ész. Sohasem szabad feladnunkA Múltunk értékeit,Nem kerülhet szemétdombraSem az Erkölcs, sem a Hit. Vagy Atlantisz mellé megyünkIdő rejtelmeibe,Vagy a hitvány lila profánTűnik el… Tovább »

Szerelemről szól az Élet…Te csak engem..Én csak Téged! Dús áramú hétköznapokÁrnyékában – itthon vagyok. Van Hitünk és van kenyerünk,Szépen élünk,Isten velünk. Élhetünk még sok szép évet.Szerelemről szól az Élet.... Tovább »

Tán “független” a tudomány?Vajon mitől?S mikor?Istenként trónol valamiTudós Olümposzon? Talán kívül a téridőnTudomány-manna hull,És ott alkot a tudományHáborítatlanul? A tudomány gáncs nélküli,Mennyei, szent sereg,Ahogy azt bőgve bégetikAz álszent közhelyek?            * Nemigen…A tudomány nem volt “független”Sohasem…           * Tudós lehet “független”,De – intézmény soha…Az intézmény minden esetbenPolitika.Üzemanyaga… Tovább »

Éltek, haltak – nagyon régen..AlszanakA Múltban –Mélyen… Létüknek ezernyi nyoma,De tagadja minden dogma. Az Időbe kövesedve,Kitiltva,Elfeledtetve… Éltek, haltak – nagyon régen..Akkor is Nap volt az égen… Akkor is fű nőtt a hegyen,Akkor is élt a Szerelem. Nincs már se sorsuk,Se nevük..Mi volt, ami elbánt Velük? Éltek, haltak nagyon régen…A Föld akkor sem volt éden… Miért… Tovább »

(Versek Lilla festményeiről – 1.) Először a színek világa fog meg….   Sötét tónusból bőséggel akad, De pillanatig sem nyomaszt A kép…   A fények Meghitt, s fenséges táncot lejtenek, Nem súlyosodik fölénk a tömeg…   Egymásba játszik sötét és világos, Örök mozgás, Állandó változás, S a Pillanatok áradó sorában Nem juthat szóhoz az entrópia…… Tovább »

Régi Idők palackjaiKörülöttünk hevernek,Rugdossa őket a felnőtt,Eltapossa a gyermek. Az Ember rejtelmes MúltjaFélre hajított bögre,Szkepticizmus gyomtengereLepi be – tán örökre. Összetákolt történelmünkDogmafátylai alattAzt képzeljük, hogy a világFolyamatosan “halad”. Régi Idők palackjai;Sok lábunk alatt lapul –Régi Idők üzenetePusztul olvasatlanul.  ... Tovább »

Világfa ágai közöttIsten egy szál rózsát őrzött.Ahányszor a rózsa virul,Új Ég, új Föld, új Út indul.Susog ma is – csodát várvaA világfa minden ága.Világfa ágai alattFriss Jövendő mindig akad.Ami Élő – élő marad;Világfa ágai alatt.... Tovább »